Megjavították a Gyöngyösön a gyalogoshidat

Volt értelme felvetni a problémát.

Egy olvasói megkeresés után néztük meg Nemcsak az autós hidakkal van baj Szombathelyen 2021. July 19. 16:00 néhány napja a Gayer-parkban található gyaloghidat.

A Gyöngyös felett átívelő szerkezetet mi is meglehetősen rossz állapotban találtuk.

Statikailag jónak tűnt ugyan, de a pallók csavarjai elrozsdásodtak, meglazultak, ezért aztán ilyen hangot adtak.

Ma pedig egy újabb üzenetet kaptunk az olvasótól. A levél tárgyában az állt, hogy

Megjavították a Gyöngyösön a gyalogoshidat

,majd egyetlen szó: „Köszi.” És egy fotó az új csavarokkal.

Megjavították a Gyöngyösön a gyalogoshidat
Olvasó

Minden bizonnyal lapunknak is köze van a sikerhez, de ez esetben el kell ismerni, hogy az illetékesek is gyorsan és hatékonyan kezelték a problémát, amit lám, volt értelme felvetni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Jelentem