A díjátadó gála és fogadás jelenleg is zajlik a színházban.
A Weöres Sándor Színház Szenátusa 2011 júniusában, legelső tanácskozásán döntött arról, hogy díjat alapít az évad legjobb színészi alakításának és legjobb háttér-tevékenységének elismerésére. Azóta minden évadban a társulat egy színművésze és a technikai személyzet egy tagja veheti át a rangos kitüntetést.
A mostani ünnepségen – ami jelenleg is tart - elbúcsúztatták Ősze Ferencet, aki a színház alapítása óta volt a teátrum portása, nyugdíjasként dolgozott. Közönség díjas lett Sipos László Márk. Legjobb háttérmunkás a színház gazdasági igazgatója Tóth András. Az Évad színésze Hajdu Péter István, örökös tag lett Kiss Mari.
A részletekre holnap visszatérünk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!