Geoffrey James, az INC.com újságírója nemrég egy sor komoly vállalatvezetővel, mágnással készített interjút, többek között arra keresve a választ, hogy melyek a legszilárdabb meggyőződéseik. Érdekes - vagy inkább érthető? - módon elhangzottak olyan alapvetések, amikben a legjobbak legjobbjai messzemenőleg egyetértettek. Nyolc pontba szedte ezeket az aranytojást tojó, megfontolásra érdemes tanácsokat, amiket most mi is továbbadunk. Meglepő, de a legtöbb egészen kézenfekvő - kár, hogy éppen a főnökök nem nagyon gyakorolják azokat.
1. Az üzlet egy ökoszisztéma, nem pedig csatatér.
Az átlagos főnökök a bizniszt állandó konfliktusok dzsungelének érzékelik, ahol a harcok cégek, osztályok, csoportok között dúlnak. Saját "hadsereg" felett diszponálnak - ami persze az alkalmazottakat jelenti -, a vetélytársakat ellenségként démonizálják, a fogyasztókat pedig le kell igázniuk. A rendkívüli főnökök ezzel szemben szimbiózisnak látják mindezt, amiben a legsokoldalúbb cég tud jól boldogulni, ehhez pedig olyan csoportokat hoznak létre, amik könnyűszerrel alkalmazkodnak az új piacokhoz, és gyorsan képesek együttműködni - akár a versenytársakkal is. A nyitottság ugyanis, bármily meglepő, működik.
2. A vállalat egy közösség, és nem egy gép
Ugyanúgy, ahogy a rock & roll az nem egy tánc, ugye. A munkavállalók fogaskerekeknek tekintése az átlagos főnökök tipikus hibája, akik mindezt megfejelik még hullamerev struktúrákkal és szabályokkal. A rendkívüli főnökök szeme viszont egyéni reményeket, álmokat lát, amik egy nagyobb cél szolgálatába vannak állítva. Sikerességre inspirálják az alattuk állókat, és nem azt érzékeltetik velük, hogy ők csak egy óramű reggel kilenctől ötig kattogó csavarjai.
3. A menedzsment szolgáltatás, nem pedig kontroll.
Amiképpen az átlagos főnökök ragaszkodnak ahhoz, hogy beosztottjaik pont úgy cselekedjenek, ahogyan ők mondják, az egyéni kezdeményezések pedig minden esetben az ő engedélyükhöz legyenek kötve, addig a rendkívüli főnökök általános irányokat fogalmaznak meg, és arra kötelezik el magukat, hogy embereiknek minden lehetséges forrást megszerezzenek ezek eléréséhez. És nem félnek a döntéshozatalt alkalomadtán egy-két szinttel lejjebb tolni.
4. Alkalmazottaim a társaim, és nem a gyerekeim.
James ezt is a legnagyobb vezérektől hallotta, és talán nem tenne rosszat, ha azok az átlagos főnökök is átgondolnák ezt a megközelítést, akik munkavállalóikat gyenge, éretlen, megbízhatatlan lényekként kezelik - ez ugyanis csak azt eredményezi, hogy az emberek nem lesznek őszinték, mindig nagyon elfoglaltnak akarják majd mutatni magukat. Na és a rendkívüli főnökök? Nos, ők úgy kezelik minden egyes emberüket, mintha ő lenne a cég legfontosabb tagja. Akik ettől úgy is fogják érezni, hogy saját szerencséjük kovácsai.
5. A motiváció a jövőképből ered, nem a félelemből
Az átlagos főnökök, akik a kirúgás árnyában vagy a presztízsveszteségtől való félelemben látják a hajtóerőt, valójában ezzel csak megbénítják a szervezetet, hiszen senki nem mer benne rizikós döntéseket hozni. Egy rendkívüli főnök viszont egy szebb jövő vízióját festi emberei elé, akik hinni kezdenek a célokban, és ezért nyomják meg a munkát.
6. Változás egyenlő növekedés, nem pedig fájdalom
Közismert lélektani tény, hogy általában a jól megszokott mederben szeretünk maradni, mert az a biztos. A rossz, átlagos főnökök is beleesnek abba a hibába, hogy azt vallják, a "nyugi a tuti", bármilyen komoly váltás lehetősége a fenyegetés komor fellegét vonja a cég fölé, és csak akkor szabad ilyesmit meglépni, ha már a tönk szélén állnak. Az izgalmasan gondolkodó rendkívüli főnökök a változást az élet elkerülhetetlen részének tekintik, hiszen enélkül nem megy előre a hajó.
7. A technológia nem automatizálásra, hanem képességerősítésre jó
A jó öreg IT-központú szemlélet az átlagos főnökök sajátja, akik leginkább csak annyit látnak a technológiában, hogy erősíthetik általa a kontrollt, automatizálhatják a folyamatokat. Gépek a(z ember)gépeknek. És ez nem feltétlenül jó, főleg nem annak fényében, amit a rendkívüli főnökök gondolnak erről: szerintük a technológia a kreativitáshoz, a kapcsolatok jobb kiépítettségéhez járul hozzá.
8. Szórakoztató is lehet a munka, nem csak puszta robot
Régen rossz, hogy az átlagos főnökök régen bedőltek annak a fals elképzelésnek, hogy a munka nem más, mint szükséges rossz. A rendkívüli főnökök pedig régen tudják már, hogy ez bullshit: a munka élvezetes is lehet, mi több, egy vérbeli menedzser legjelentősebb feladata éppen az, hogy boldoggá tegye az embereket az íróasztalok mögött is. Nyilván nem véletlen, hogy az olyan szupervállalatok, mint a Google, belülről gyakran úgy néznek ki, mint egy luxusjátszótér - és nem csak ők az egyetlenek.
Az Ön főnöke melyik kasztba tartozik? Vagy ha éppen Ön egy főnök, akkor hova sorolná magát? Kommentben várjuk a megfejtéseket!
