2023. január 1-jén Horvátországban bevezették az eurót, és ezzel egyidejűleg az ország a schengeni övezet tagja lett.
Magyarországon ugyanezen a napon átnevezték a megyéket vármegyékké.
Sokan vagyunk, akik úgy érzik, hogy Magyarországon „kizökkent az idő”, és napról napra furcsább irányt vesz az ország.
Rossz a hírünk a világban Azt tudjuk, hogyan néz ki a kormány szemüvegén át az EU - De milyen Magyarország, ha Brüsszelből nézzük? 2022. December 07. 11:36 , groteszk dolgok történnek velünk.
Itt vannak például azok a felmérések , amelyek azt mutatják, hogy honfitársaink közül jelentős tömegek tartják indokoltnak az Ukrajna elleni orosz agressziót, ezzel egyidejűleg az utóbbi időben sokan lettek EU-ellenesek .
Közben házon belül is dőlnek ki a csontvázak: kiderült, hogy a hatósági árak több kérdést vetnek fel, mint amennyire válaszolnak, az élelmiszerek áremelkedése szinte követhetetlen Világszínvonalú a magyar élelmiszerinfláció 2022. December 28. 16:57 . Már kelet-európai összehasonlításokban is csúszunk vissza Egy újabb európai statisztika, amely azt mutatja, leszakadóban vagyunk a visegrádiaktól 2022. July 13. 15:27 , és a jövőre nézve meg végképp nem biztató, hogy a kormány leépíti, vagy legalábbis hagyja leépülni a közoktatást, miközben mániákusan vonzódik a kultúrgiccsekhez.
Túl sok ez így együtt.
Okolhatjuk persze Orbán Viktort mindenért, a negyedik Fidesz-kétharmadtól kezdve a kocsmabezárásokig, mondhatjuk, hogy ez egy one-man-show, ami részben igaz is; de ha szívünkre tesszük a kezünket, érezzük, hogy ennél bonyolultabb ez az ügy, több hunyó van itt.
„Tudod, az a helyzet, hogy suttyóországban élünk. Suttyók a politikusaink, az üzletembereink, az egyetemi professzoraink és a zöldségeseink. Suttyó vagyok én is, te is. Hiába gondolod, hogy kívül vagy a körön, valójában nem. Legfeljebb másként vagy suttyó. Ezért nem megyünk előre. Majd talán a gyerekeink kevésbé lesznek suttyók, az unokáink meg még kevésbé, és akkor talán előre tudunk lépni.”
A fenti „suttyóelméletet” egy ismerősöm osztotta meg velem a közelmúltban, amikor arról beszélgettünk, hogy mi a baja az országnak.
Nem mondom, hogy jólesett, de fene tudja, van benne valami. Annyi mindenképpen, hogy amiben most vagyunk, legyen az bármi is, azt közösen hoztuk össze.
Nem igaz, hogy minden fideszes politikus korrupt, cinikus, hatalom- és pénzéhes Orbán-katona, mert – tudom személyes tapasztalatból – van közöttük számos, alapjában véve normális, a közösségért dolgozó ember.
Mint ahogy butaság azt állítani, hogy az ellenzék kizárólag megalkuvó, Nyugat-majmoló pancserek gyülekezete. Merthogy ott vannak köztük a hazájukat féltő polgárok, az igazságosabb és élhetőbb Magyarországért küzdők népes tábora.
De összességében mégiscsak az jön ki ebből a halmazból is, ami kijön.
És akkor ott van a hatalmas, sok milliós tömeg, ami egyik vagy másik pártra szavaz, abban hisz rendületlenül, gyakorlatilag csukott szemmel, füllel, bőséges érzelemmel és szűkített értelemmel.
És aki azt hiszi, hogy mindebből kimarad, mert felülről (alulról, oldalról, srégről) nézi a világot, az sem marad ki belőle. És ebből a halmazból is kijön egy eredő erő.
Hiszen mindannyiunknak ott a lehetőség, hogy megmutassuk, hogyan kellene ezt jól csinálni. Csatlakozhatnánk mondjuk egy meglévő párthoz, hogy ne kínlódjanak már annyira szegények a káderpolitikával. De ha finnyásak vagyunk, és joggal, akár indíthatnánk magunk is új pártokat, mozgalmakat, tisztákat és hiteleseket, félresöpörve a teljes rendszert, új irányba állítva az országot. Miért is ne?
Nem tesszük.
Csak ülünk a szélcsendben, már-már vákuumban, hitetlenül, csodára várva, ami persze nem jön el, és ezt nagyon jól tudjuk.
Talán csak annyi maradt, hogy szűkebb környezetünkben megtesszük, ami lelkiismeretünktől telik: a tanár jó órákat tart, a pék ízletes kenyeret süt, az újságíró igaz cikkeket ír. Néha ez sem kevés.
Aztán majd lesz valami. Ha más nem, majd a gyerekeink, unokáink.
