Köztük van Molnár Miklós, aki az akkor a Fidesszel szövetséges Pro Savaria Egyesület színeiben töltött el több ciklust a szombathelyi közgyűlésben, két cikluson át alpolgármester is volt. Molnár Vas megye 2. választókerületében (Sárvár, Kőszeg, Celldömölk) indul az előválasztáson.
Molnár Miklós 2002 óta volt városi képviselő, a Pro Savaria Egyesület színeiben szerzett listás mandátumot minden választáson. Jobboldali, polgári politikusnak tartotta magát, 2006-ban a Fidesz és a Pro Savaria közös polgármester-jelöltje is volt, egészen 2019 elejéig a Fideszt, illetve a fideszes polgármestert támogatta.
2010-ben, amikor a Fidesz többséget szerzett a közgyűlésben, alpolgármesterré választották, a költségvetés, a pénzügyek és a városfejlesztés egy része tartozott hozzá. 2014-ben ismét alpolgármester lett, ezt a posztot a 2019-es őszi választásokig meg is őrizte.
Tavalyelőtt a rabszolgatörvény kapcsán szakított a Fidesszel
2019. január elején a rabszolgatörvényként elhíresült túlóratörvény miatt az ellenzék rendkívüli közgyűlést
„Vége van, polgármester úr” – Szombathely is nemet mondott a rabszolgatörvényre 2019. January 08. 08:51 kezdeményezett, amit a Fidesz bojkottált, Molnár viszont jelenlétével lehetővé tette, hogy az ellenzék elfogadjon egy, a törvényt elítélő határozatot és azt, hogy a városi cégek és intézmények nem alkalmazhatják a túlóratörvényt.
Ettől kezdve a Fidesz árulóként kezelte
Hende Csaba: Molnár Miklós elárulta a polgári, jobboldali tábort 2019. January 12. 08:17 Molnárt, ennek eredménye lett, hogy februárban Fideszen kívüli többség alakult ki a közgyűlésben, ami kitartott az őszi választásokig.
A 2019-es választásokon Molnár Miklós ismét listáról jutott a közgyűlésbe, ahol költségvetésért felelős tanácsnoknak nevezték ki. Mandátumáról tavaly januárban lemondott
Molnár Miklós bejelentette, hogy január 30-ával távozik a szombathelyi közgyűlésből 2020. January 22. 14:27 , mivel kinevezték a Vasivíz Zrt. vezérigazgatójává.
A vezérigazgatói posztját azonban tavaly májusban elveszítette, mert a szakhatóság olyan határozatot hozott Vizsgálat a Vasivíznél, a hatóság szerint az új vezérigazgatónak nincs meg a szükséges szakmai tapasztalata 2020. April 02. 15:24 , hogy Molnár nem rendelkezik a megfelelő szakmai tapasztalattal, ennek következtében leváltották
A Vasivíz közgyűlése leváltotta Molnár Miklóst, az új vezérigazgatót szeptember 10-től nevezik ki 2020. August 18. 16:09 tisztségéről. Molnár egyébként politikai támadásnak tartotta az ellene indított eljárást.
Koczka Tiborral együtt indul a választásokon
Molnár közgyűlési helyét tavaly év elején volt alpolgármester társa, Koczka Tibor foglalta el, aki szintén szakított a Fidesszel korábban. Koczka januárban jelentette be
Pálinkás József volt MTA-elnök pártot alapított, Koczka Tibor volt szombathelyi alpolgármester belépett
2021.
January
21.
11:37
, hogy belépett az Új Világ Néppártba, június elején derült ki
Koczka Tibor volt alpolgármester is indul a szombathelyi előválasztáson
2021.
June
04.
13:07
, hogy országgyűlési képviselőjelöltként indul az ellenzéki előválasztáson Vas megye 1. választókerületében, azaz Szombathelyen.
Így most Pálinkás József pártjának színeiben két volt szombathelyi alpolgármester vesz részt az ellenzéki előválasztáson Vas megyében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!