Pálinkás József volt MTA-elnök pártot alapított, Koczka Tibor volt szombathelyi alpolgármester belépett

Az Új Világ Néppártnak így van egy képviselője a szombathelyi közgyűlésben.

Január 15-én jelent meg a Facebookon Koczka Tibor új politikusi oldala, ahol az Új Világ Néppárt tagjaként jelenik meg.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást!
Támogatom

Az Új Világ Néppártot Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke alapította tavaly októberben Pártot alapított Pálinkás József, az MTA volt elnöke 2020. October 12. 17:06 . Bemutatkozásukkor Bemutatkozott Pálinkás József pártja: az Új Világ Néppárt 2020. October 15. 18:01 a pártot „pragmatikus néppártnak” nevezték, amiből 2022-re kormányzóképes alternatívát akarnak csinálni. Szövetségeseiket az ellenzéki pártok között látják, ugyanakkor úgy vélik, nem az ellenzéki szavazókat fogják megosztani, hanem a Fidesz-világból tudnak új szavazókat hozni.

Koczka Tibor
Mészáros D. Zsolt

Koczka Tibor lapunk kérdésére megerősítette, hogy tagja az Új Világ Néppártnak. Mint mondta, a párt elődje az Orbán-kritikus jobboldali értelmiségiek által alapított Felelős Értelmiségiek Csoport volt, amiben ő is részt vett. Október 15-én jelentkezett a pártba, novemberben felvették, decemberben ő lett a párt kommunikációs igazgatója.

Kérdésünkre elmondta, így most valóban képviselve lesz az új párt a szombathelyi közgyűlésben. Megkérdeztük, hogy a Pro Savaria vagy az Új Világ Néppárt képviselőpjeként dolgozik-e a továbbiakban. Az önkormányzati választásokon ugyanis a Pro Savaria egy listás helyet szerzett, amit most Koczka Tibor tölt be. Koczka azt mondta, a helyzet hasonló, mint az Éljen Szombathely frakcióé. A frakcióban ülő képviselők az Éljen Szombathely színeiben jutottak mandátumhoz, de ők is pártokat képviselnek.

Így most - ha jól értelmezzük - gyakorlatilag két politikai szervezetet képvisel.

Koczka hozzátette: az Új Világ Néppárt ellenzéki pártnak tartja magát, de nem tagja a hatpárti ellenzéki összefogásnak. Idézett is egy, a pártból származó mondást: "Se Orbán, se Gyurcsány".

Fideszes alpolgármesterből ellenzéki képviselő

Koczka Tibor a 2014-es választások előtt évekig volt a Szombathelyi Médiaközpont igazgatója. A 2014-es választásokon a herényi választókerületben szerzett egyéni mandátumot, majd a Fidesz közgyűlési többsége alpolgármesternek választotta, ő lett a polgármester általános helyettese, hozzá tartozott a kultúra és sport is.

Koczka mintegy három éve került a partvonal szélére: a Fidesz helyi szervezetének 2017 szeptemberében tartott tisztújításán Ők irányítják eztán a szombathelyi Fideszt 2017. September 05. 19:00 kiszorult a párt helyi vezetői közül. Nem sokkal később pedig Hende Csaba egy belső rendezvényen kijelentette – informátoraink szerint elég durva hangnemben –, hogy a következő ciklusban Koczka Tiborra nem csak alpolgármesterként, de képviselőként sem számítanak.

2018 novemberében aztán nyilvánosan alázták meg Kitört a belháború a szombathelyi Fideszben? 2018. October 24. 08:15 Koczka Tibort, Illés Károly fideszes alpolgármester volt az, aki a megyei közgyűlés elnöki pulpitusáról eltávolíttatta Koczka névtábláját, hogy a sajátját rakassa a helyére. 2019 januárban pedig nem hívták meg a Haladás századik születésnapjának ünnepségére, pedig az ő feladatai közé tartozik a sport is.

Koczka 2019-ben függetlenként, a Pro Savaria támogatásával polgármester-jelölt lett. Közben a Pro Savaria színeiben képviselőjelöltként is indult a herényi választókerületben. Nem szerzett mandátumot, a Pro Savaria listája viszont egy helyet kapott a közgyűlésben, amit Molnár Miklós, a Fidesszel szintén konfliktusba kerülő volt alpolgármester töltött be.

Miután Molnárt a Vasivíz Zrt. vezérigazgatójának választották tavaly év elején, lemondott mandátumáról Molnár Miklós bejelentette, hogy január 30-ával távozik a szombathelyi közgyűlésből 2020. January 22. 14:27 , helyére Koczka Tibor ült be Már biztos: Koczka Tibor veszi át Molnár Miklós helyét a szombathelyi közgyűlésben 2020. February 19. 10:40 . Azóta Molnárt már leváltották A Vasivíz közgyűlése leváltotta Molnár Miklóst, az új vezérigazgatót szeptember 10-től nevezik ki 2020. August 18. 16:09 egy jelenleg bíróság előtt lévő, is folyó, vitatott ügy miatt Másfélmillió forintra bírságolták a Vasivíz Zrt.-t, a cég bírósághoz fordul 2020. May 28. 15:15 , de a Pro Savaria listán elnyert helye továbbra is Koczka Tiboré.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet