Nem tudott megállni
Információink szerint az 51 éves osztrák, de Magyarországon, Nemescsón élő férfi a Balatonon volt kőszegi motoros ismerőseivel. Hazafelé tartottak a 8-as főúton. Hárman előre mentek. A későbbi áldozat ment elöl. A jelek szerint, talán a szemébe sütő nap miatt későn vette észre a tilos jelzésnél várakozó kocsisort. Kb. 66 méterrel az átkelő előtt ráfékezett, majd feltehetőleg rájött arra, hogy már nem tud megállni az éppen áthaladó gyorsvonat előtt, ezért eldöntötte a motort. A még nagy sebességgel sodródó jármű a pilótájával együtt így is a vonat alá került. Talán két méteren múlt, hogy sikeresen átcsússzon a szerelvény alatt, de egy lelógó alkatrész eltalálta a férfit- A motorosnak eltört a nyakcsigolyája és az egyik keze súlyosan megsérült, motorja még messze csúszott a sín túloldalán. A vonaton egy orvos is utazott, aki azonnal visszarohant a sín mellett fekvő testhez, de a férfi már halott volt.
Több szemtanú is volt
A vonaton utazók között többen is látták a balesetet. Egy tanárnő elmondta, hogy éppen kinézett az ablakon és feltűnt neki a nagyon nagy sebességgel közeledő férfi. Látta elesni és hallotta a csattanást. Mint mondta, nagyon félt attól, hogy kisiklik a vonat. Az egész egy pillanat alatt történt. A vonat közel két órát vesztegelt az állomáson, a helyszíni szemle végéig. A szerelvényen utaztak a zalacsébi kerékpáros tábor diákjai, akiket szüleik a Déli pályaudvaron vártak. Úgy tudjuk, a csatlakozó vonat Bobánál megvárta a baleset miatt 18:50-től 20:45-ig rostokló szerelvényt. A vonatban, illetve az utasokban nem esett kár.
Kamera rögzítette a balesetet?
A halálos balesetet elvileg rögzítette a vasúti átkelő két fénysorompójába szerelt kamera. Az egyik felvételen feltehetőleg az látható, amint a motoros alásodródik a szerelvénynek, a másikon pedig amint a túloldalon kibukik a vagon alól, illetve a balesetet követő percek, amint a segíteni szándékozók odarohannak a már halott motoroshoz. (A szombathelyi kamera beállítását ismerve elképzelhető, hogy a felvételeken éppen semmi nem látszik, mivel a motoros a szembejövő sávban esett el, ez pedig a 86-os úton pl. már a kamera holtterében van.) A felvételek már a rendőrségnél vannak.
Elterelt forgalom
A 8-as út érintett szakaszát teljes szélességében lezárták a rendőrök, a járműveket Jánosházára terelték. Az átkelőben az elmúlt fél évben több alkalommal törték le a félsorompót figyelmetlen sofőrök. A most meghalt, Ausztriában sofőrként dolgozó férfit hiába várta haza magyar élettársa. Az 51 éves úr a gyorshajtásnak – diplomatikusan fogalmazva a sebesség helytelen megválasztásának – lett az áldozata.