„Szombathely rosszabbul jár a következő évben” – Az MSZP közleménye

Puskás Tivadar és Ágh Péter szombathelyi képviselők a tegnapi napon, megszavazták körülbelül 20 ezer szombathelyi lakos nyugdíj-megtakarításának államosítását. Mindeközben a Fideszes képviselők a Parlament Költségvetési Bizottságában leszavazták a Haladás Stadion felújításához szükséges módosító indítványt, így 2011-ben sem kezdődhet meg a régóta várt átalakítás. Reméljük, hogy nem az ingatlan-lobbi érdekei mentén történt a szavazás, mellyel egy időben jelent meg Szombathelyen a Haladás focicsapata körül, az ország egyik leggazdagabb, ingatlanokkal is foglalkozó vállalkozója, Leisztinger Tamás.

A Fidesz-KDNP képviselői hetente mutatnak fityiszt a választóknak, Hoffman Rózsa – oktatási államtitkár - már elfelejtette a tanároknak Szombathelyen is megígért béremelését, nem beszélve a nyugdíjpénztárak megvédéséről szóló ígéretekről. Miközben a szombathelyi fideszes képviselők nevüket adták ehhez az újabb gyalázathoz, Orbán Viktor és Navracsics Tibor nem szavazott a törvényről.

Szombathelyen a Kormány támogatásának ígéretével kampányolt a Fidesz: „Előttünk a feladat, mögöttünk a kormány” – hirdették úton-útfélen a jobboldali képviselőjelöltek. Ehhez képest városunk a következő évben rosszabbul jár, semmilyen támogatást nem kap az új költségvetésben Szombathely. Ilyen az elmúlt 8 évben nem fordult elő! Úgy tűnik az álláshalmozó szombathelyi képviselőket már csak saját vagyonuk gyarapítása érdekli és rég megfeledkeztek képviselői esküjükről és a szombathelyiekről!

MSZP Szombathelyi Szervezete

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény