Nem szeretek ünneprontó lenni, de a napokban, amikor újfent beleütköztem a szombathelyi Fő téren az adventi vásár közepére beállított óriáskoszorúba, mint tavaly és azelőtt is, kicsit felszívtam magam. Mert minden évben ugyanott ugyanaz a koszorú, karácsonyig ezt kell kerülgetnem… És nem szép, nem hangulatos, nem emlékeztet semmire.
Először még lehet érdekes a hatalmas lilás-rózsaszínes gyertyáival, gondolhatjuk: megpróbálták, nem sikerült. De ez évek óta ilyen (véleményem szerint) ízléstelen, igénytelen, raklapokra felállított izé. Ezt kell bámulnunk, advent ürügyén hetente kerülgetnünk?! Én már unom.
Évek óta nem tetszik, és egyre jobban nem. Ráadásul a raklapok momentán galambürülékkel díszítettek, ami persze lehet a dekoráció része is, a galamb a szeretet szimbóluma, de nem éppen ezzel a legszerencsésebb az ünnep fényét emelni.
Azért kigyűjtöttem pár karácsonyi köztéri adventi koszorút (katt a belső galériára), hogy legyen összehasonlításunk, hogy lehetne végre kicsit másmilyen is ez a mi nagy közös szombathelyi köztéri koszorúnk…
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!