Az orgazmus megkerülhetetlen jelenség minden ember privát életében. Van, aki egyfolytában vágyakozik rá, mert ritkán kapja meg, van, aki színleli, van, aki többször is felrobban egy héten, és van, aki partner híján magának okozza - a tetőfokig nagyon szeretünk eljutni, ez viszont mindannyiunkra igaz. Azaz majdnem mindenkire: egy negyvenes éveinek közepén járó brit nőnek az orgazmus maga az átok, ugyanis naponta körülbelül száz alkalommal kell átélnie. És momentán az égvilágon semmit sem tehet ez ellen.
Az ápolóként dolgozó Kim Ramsey egy olyan rendellenességben szenved, ami szinte állandóan izgalmi állapotban tartja. Ez pedig sokkal rosszabb, mint ahogyan hangzik: még a legapróbb medencetájéki mozdulat is előidézheti az orgazmust (képzeljük el ezt metrón ülve vagy házimunkát végezve), amennyit pedig ő kénytelen átélni minden nap, az már-már fájdalmasan lefárasztja, és érthető módon képtelenné teszi egy normális kapcsolat fenntartására is.
Orvosai úgy vélik, ezt a gyógyíthatatlan tünetet egy 2001-ben elszenvedett baleset okozhatta nála, amikor leesett a lépcsőn, és egy ún. Tarlov-ciszta keletkezett a gerincén, éppen ott, ahonnan az orgazmusok elindulnak.
"Azt hittem, megőrülök"
Más nőket az érdekli, hogyan érjenek el orgazmust. Engem meg az, hogyan állíthatnám le az enyémet
- nyilatkozta a Sun című brit lapnak. Ramsey egyébként először négy évvel ezelőtt találkozott a problémával, miután lefeküdt akkori barátjával.Négy napon át folyamatosan elélveztem. Azt hittem, megőrülök.
Akkor mindenfélét kipróbált, hogy elejét vegye a bizarr jelenségnek.
Guggolás, légzéstechnika, még fagyasztott borsóra is ültem, de az izgalom nem hagyott alább 36 órán keresztül. Nagyon gyötrelmes volt.
Akkor még nem sejtette, hogy ez az áldatlan állapot nem csak napokig, de évekig fog tartani, és négy év elteltével azt fogja érezni, hogy szinte már nincs kontrollja a saját teste felett.Negyven perces vonatút: maga a lidércnyomás
Elmesélte, hogy az orgazmus bármikor rátör, akadt például olyan, hogy egy negyven perces zötykölődős vonatút hozta ki belőle a lehető legrosszabbat. Nem nagyon tehetett mást, mint hogy beleharapott a szájába, reménykedve, hogy senki nem veszi észre, mi történik vele.
2009-ben egy ugyanettől a kínoktól szenvedő, névtelen levélíró a BoingBoing nevű internetes lapban betekintést engedett abba, milyen szörnyű egy napja. Ő ezt írta:
Bármit is készülök csinálni, ki kell értékelnem a szituációt. Hol vagyok? Vannak emberek körülöttem? Mennyire jól ismerem őket? Mekkora a valószínűsége annak, hogy ha nem jutok el időben egy olyan helyre, ahol egyedül lehetek, akkor bonyodalmak adódhatnak? Kerülnöm kell a kiváltó okokat, úgy mint a súlyos basszusú zenék, rezgések egy járműtől, hűvös levegő, erős parfüm, sötétség, stressz, ijesztő filmek, romantikus filmek, váratlan érintések, teli húgyhólyag. A szexjelenetek nézése nem okoz gondot, de másnap egy barátom rátette a kezét a hátamra, és türtőztetnem kellett magam, hogy ne ordítsak a rám törő orgazmustól. Nem is edzek már, ami miatt plusz kilókat szedtem fel, és kerülöm az ölelést, amennyire csak tudom.
Szégyen és bűntudat
Bár a rendellenességről azt hihetnénk, hogy szexuális vágy vagy gondolatok okozzák, ez nem így van, a jelenség libidótól független - a legkisebb fizikai ráhatás is előhozhatja a tüneteket. A Daily Mail szerint arra vonatkozó adatok nincsenek, hányan szenvedhetnek hasonlótól, mivel valószínűleg sokan a szégyenérzet vagy a bűntudat miatt nem is fordulnak orvoshoz. A legrosszabb az, hogy a betegség nagyon ritka, és komolyabb kutatás sem irányult még arra, hogy feltárja a hátterét.
