Nem kell tesztet vinni a szüléshez

A jövőben a szülésre érkező oltatlan nőktől, de még az őket kísérőktől sem kérhetnek előzetes Covid-tesztelést az egészségügyben.

Nem kérhetnek a jövőben az egészségügyi szolgáltatók sem a szülésre érkező oltatlan nőktől, sem az őket kísérőktől előzetes Covid-tesztelést – derül ki a tiszti főorvos és a szakminiszter közösen jegyzett körleveléből. A dokumentum egyebek mellett arról intézkedik, hogy a császármetszés idején a szülő nők kísérői nem tartózkodhatnak a műtőkben – írja a Népszava .

A levél indoklása szerint az utasítással egységesítik az „apás-szülésekre”, illetve a császármetszésekre vonatkozó hazai gyakorlatot. A szülészetek egy része eddig kérte a kismamától és a kísérőjétől is a 48 órán belül elvégzett PCR tesztet és az ellátás napján elvégzett gyorsteszt negatív eredményét is.

Az érintett intézmények egyikének főorvosa a lapnak ez a gyakorlatot azzal indokolta, hogy csak így lehet megvédeni a már bennfekvő pácienseiket, illetve a személyzetet a vírus-fertőzéstől. Március óta valamennyi kórháznak magának kell ellátnia a covidos kismamákat és babáikat is. Viszont el kell őket különíteniük a többi pácienstől.

Az utasítás szövege ugyanakkor Falus Ferenc egykori tiszti főorvos szerint indokolatlanul zavart kelthet, ugyanis a levél azt írja hogy ”A szülés esetére nem kötelezhető sem az oltatlan nő, sem pedig a kísérője negatív SAS-CoV-2 PCR-tesztre és az ellátás vagy a beavatkozás napján elvégzett negatív eredményű antigén gyorsteszt bemutatásra.” - írja a lap.

Azaz, az egykori tiszti főorvos értelmezése szerint a megbízható PCR-tesztet a kórházak sem végezhetik el ezeknél a pácienseknél. Mint mondta: azt még csak érti, ha valakinél már megindult a szülés, akkor nem a teszttel kezdenek bíbelődni, hanem világra segítik a babát, de az már kevésbé érthető, hogy a még csak vajúdó nőknél miért ne végezhetné el a kórház a PCR-tesztet a többiek biztonsága érdekében. Falus Ferenc szerint ez az intézkedés gátolja, hogy kiderüljön, a szülő nők körében milyen magas a fertőzöttségi arány.

A Népszava által megkérdezett kórházak mindezt úgy próbálják kezelni, hogy mindenkin végeznek gyorstesztet, így a bekerülő szülő nőt és a kísérőjét is tesztelik. Erről ugyanis az utasítás nem beszél, azt nem írja elő, de nem is tiltja, hogy a betegfelvétel során azt is elvégezzék.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19