Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nem tudni, az oltások védenek-e ellene – Dr. Jakab Ferenc az indiai koronavírus-mutációról

A Pécsi Egyetem virológusa összefoglalja, mit lehet és mit kell tudni erről az új variánsról.

Az utóbbi napokban egyre többet foglalkozik a világsajtó az Indiában megjelent mutációval, pontosabban mutációkkal, azt találgatva, hogy mekkora szerepe van abban, hogy a hatalmas országban most éppen csúcsra jár a járvány, drámai helyzetet okozva.

Pénteken délután egy Facebook-bejegyzésben foglalta össze Dr. Jakab Ferenc, hogy mit lehet tudni erről a variánsról, ami érezhetően aggasztja a kutatókat.

Pécsi Egyetem Virológiai Kutatócsoportjának vezetője többek között ezt a kérdést teszi fel:

A jelenleg használt oltások hatásosak lehetnek az indiai mutáns esetében?

A válasz: „Feltételezhetően az új mutációk lehetőséget adnak a vírusnak, hogy valamilyen szinten (ha nem is teljes mértékben) elkerülje a mostani oltások által generált immunválaszt, de erre vonatkozóan a laboratóriumi vizsgálatok még folyamatban vannak. Amennyiben ez így van, úgy előfordulhat, hogy re-infekció következik be, tehát bárki újra megfertőződhet a vírussal. Szerencsére azonban a kutatók úgy gondolják, hogy ebben az esetben a klinikai tünetek jóval enyhébbek lehetnek, mint az első fertőzés esetén.”

Jakab József
MTA

A hosszabb bejegyzésből még két kérdést ás választ emelnénk ki.

Folyamatosan új mutánsok megjelenésére, a világjárvány elhúzódására lehet számítani?

"Szintén egy nagyon fontos kérdés, és egyértelműen a folyamatos oltásra és a globális oltási stratégiákra vezethető vissza ez is. Az szinte biztos, hogy RNS vírus lévén, folyamatosan új variánsok jönnek létre, számos mutáns törzs azonban gyorsan „elhal”, hiszen nem okoz jelentős terjedési növekedést és/vagy súlyosabb klinikai tüneteket. Ahogy eddig is láttuk, van azonban olyan eset is, amikor egy mutáns erősebbé válik. És itt ismét csak az átoltottság fontosságára lehet utalni, hogy megállítsuk a vírus folyamatos replikációjából származó variánsok kialakulást. A remény az, hogy lassan, csökkenő amplitúdóval, de szépen lecseng, kiég a járvány. Az átoltottság, a járványügyi intézkedések, valamint azok maradéktalan betartása nagyban befolyásolja a világjárvány kimenetelét. Tehát főleg rajtunk, embereken múlik……! "

Mennyit számít ebben az esetben, hogy az európai lakosság oltott?

"Természetesen nagyon sokat, hiszen a vírus nem tesz különbséget fejlett és fejlődő ország között. Bárhol, bármikor kialakulhat egy új variáns törzs. Az oltás nagyon fontos! Az azonban nem teljesen egyértelmű még, hogy a most alkalmazott oltások mennyire adnak védettséget a jelenlegi és jövőbeli mutánsok ellen. A kutatók abban egyetértenek, hogy minden oltás ad valamilyen szintű védettséget az új törzsek ellen is, de ezek hatékonyságában nagy különbség lehet, ami az oltás típusától és az új törzs jellegétől is függ."

Prof. Dr. Jakab Ferenc

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra