E fogalmat itthon leginkább a szélsőjobboldali mozgalmakkal kapcsolatban említik, amelyben az ország belső társadalmi rendjét kockáztatják olyanok, akik szerint minden probléma forrása az idegenek, és a zsoldjukban állók. Ők mindig elfelejtik, hogy ezek a szélsőséges mozgalmak pont a demokráciák toleranciájának köszönhetik puszta létezésüket (mindegy, hogy liberális vagy illiberális államról van szó), vagyis ebben az értelemben Orbán rendszere még mindig demokrácia, vagyis Orbán nem véletlenül nem valósította meg egyetlen valóban demokratikus ígéretét, a két pofont a náciknak. De hagyjuk a fasisztákat másra és most Orbán legjobb barátjának, Putyinnak a szennyesét vigyük fel a padlásra.
Az oroszok már a spájzban vannak
Tudom, hogy a bezárkózó magyar társadalomnak végtelen messzeségben van a Donyec-medence és az ott dúló háború. Így volt ez Jugoszlávia szétesésekor is, hiába határosak ezek országunkkal. Míg Európa tökéletes zavarban van arra vonatkozólag, vajon mit is lehet kezdeni az orosz imperializmussal, a száz kilométeren felszakított ukrán-orosz határszakaszon özönlik be fegyver, és azt használni szándékozó kiképzett katona. Videókon köszönik meg a szakadárok azokat a rakétarendszereket és speciális alakulatokat, amelyek képesek nemcsak egy utasszállító Boeinget, hanem egy MiG-29-est leszedni az égről. Vajon, mit tehet ilyenkor egy olyan kis lélekszámú nép, mint a magyar?
Az egyik lehetséges válasz az agresszorral baráti kapcsolatokat ápolni, hátha létezik a politikában is szimpátia, mint a szexben. A nemzetek közötti szimpátiára vonatkozóan a magyaroknak nincsenek jó emlékeik (kis és nagy Trianon), kivétel talán Horvátország. Korábban a lengyeleket is mindenképpen idesoroltam volna, de lehet, hogy ez már a múlté. Orbán paksi magánakcióját, amiben hosszú távra elkötelezte magát (amit ő az országgal azonosít) Putyin mellett, már nem szívlelhették a lengyelek. Nehezen felejtenek, amit megértek, elég ha csak Katynra gondolok. Az is biztos, hogy mi is nehezen fogjuk elfelejteni Orbán Viktort, mert mind a négy gyermekem törleszteni fogja azokat a részleteket, amivel pénzügyileg és energetikailag hosszú távra elköteleztük magunkat Oroszország mellett.
A lengyelek más jövőt akarnak maguknak, ezért a keleti nyitás helyett megengedték, hogy amerikai tengerészgyalogosok tartózkodjanak hazájukban. Belegondolni sem merek, hogy egy ilyen lépés Pannóniában mekkora felzúdulást okozna a betyárok között?!
A kereszténység védőbástyája
Vajon hogyan lehet majd a magyarokkal megetetni azt, hogy a korábban kb. negyven évig ideiglenesen hazánkban tartózkodó oroszok a mi igazi barátaink? És itt van a kutya nevű medve elásva a magyar humuszban. Talán, maga Orbán Viktor sem szeretne egy nagyhatalom bábkormánya lenni, pedig erre minden esélye megvan. Az elképzelhetetlent mindig az ideológia hidalja át, vagyis a korábbi ateista állam, ha megtér Istenhez, semmi sem lehetetlen neki. (Ugyanezt tapasztaltam a Fidesz esetében is, aki a kilencvenes évek elején még térdre és imához parancsolta a csuhásokat, ma már viszont a Szent Jobb mögött kullog, ami különösen pikáns, ha eszembe jut Vezérüknek protestáns gyökerei.)
Oroszországnak sem Amerika, sem Európa nem jelent gondot, sokkal inkább a keleti és déli határainál erősödő iszlám erők. A vallásháború gondolata a középkor óta soha nem volt ennyire aktuális. Elég, ha a Csecsenekre, az Iszlám kalifátusra, vagy Gázára gondolok. Putyin új ideológiai stílusa, amelyben sem a csúnya beszéd, sem a káromkodás nem megengedett, felvázolja azt a képmutató keresztény elkötelezettséget, amely például itthon a KDNP-t jellemzi. Hunniában meg könnyű szerrel találni majd olyan politológust, újságírót, művészembert aki megérti, és nekünk elmagyarázza majd, miért is az orosz ortodoxia és Putyin lesz az, amely megvédi a magyarok Istenét a barbároktól és a buziktól. A centrális erőtérben mindig lesz olyan, aki csodálni fogja Orbán reálpolitikájának nagyszerűségét. A megélhetési ellenzék is a maximumig jut el, kétségbeesetten széttárja majd a karját. A magyar nemzet biztonságát újra a baráti orosz erők fogják biztosítani.
Már most szólok, ha megérem, én és fiaim ennek a Magyarországnak a közellensége szeretnék lenni. Gondolom, ebben számíthatok a kollégákra, és honfitársaimra.
Isten legyen velünk ezekben az apokaliptikus időkben. És nem a magyar, vagy az oroszok Istene, hanem az egyetlen igaz Isten, akinek Allah a neve, és akiről a zsidó rabbi, Jézus prédikált.
