Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Magyar-osztrák határ: Lassan tönkremegy a Népek Barátsága emlékhely

30 éve állították az emlékművet, ma már nem érdekel szinte senkit.

Lassan eltűnik a dzsumbujban a Népek Barátsága emlékű Szentgotthárd határában. A helyszínen készült fotókon látszik, hogy a határvonalon álló emlékhely magyar oldalán a füvet még csak-csak lenyírják, az osztrák oldalon a dzsumbuj már teljesen ellepi a létesítményt.

Népek Barátsága emlékmű Szentgotthárdon
Forrás: Facebook / Szily Csaba

Pedig a rendszerváltás eufóriájában megalkotott emlékmű annak idején csupa pozitív gondolatot fogalmazott meg, a barátság, együttműködés, szolidaritás jegyében. Az emlékhelyet az egykori vasfüggöny vonalán, a Rábafüzes és Szentgotthárd közti bekötőút és a vasúti átjáró mellett állították fel. Ott, ahol a határvonal húzódik.

A zászlórudakon a magyar és osztrák zászlók lobogtak, később az unióssal is kiegészítve. Maga az emlékmű két, fából készült, nyitott vízvezetékből állt, a határ két oldaláról induló vízáramlat a határvonalon folyt össze eggyé.

Népek Barátsága emlékmű Szentgotthárdon
Forrás: Facebook / Szily Csaba

Az első években rendezvényeket is szerveztek ide, még közös magyar-osztrák piknik is volt, de megtörtént, hogy egy-egy fúvószenekar adott koncertet a határ másik oldalára.

11 éve aztán érdekes demonstráció helyszíne lett az emlékmű. Akkor zajlott a határ mellett fekvő, osztrák ipari parkba tervezett hulladékégető elleni tiltakozás. Ennek jegyében két '48-as ágyút vittek a helyszínre, és a huszáregyenruhás tüzérek el is sütötték azokat Ágyúval a szemétégető ellen - Ausztriára lőttek a környezetvédők 2010. May 09. 09:02 Ausztria irányába.

A hulladékégető végül nem épült meg Nem lesz hulladékégető Szentgotthárdnál 2012. November 22. 15:34 . Azt nem tudjuk, hogy volt-e politikai hatása annak, hogy egy, a határon átnyúló barátságot jelképező emlékmű mellett ágyúlövésekkel fenyegették a szomszéd országot. De az osztrákok már nem foglalkoznak az emlékművel, és ha jobban megnézzük, Magyarországgal sem igazán.

A 30 éve állított Népek Barátsága emlékmű lassan elenyészik, reméljük, Magyarország keletre tolódásának nem lesz következménye egy újabb vasfüggöny.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem

Tovább az oldalra