Oltási fejpénzt javasol a háziorvosoknak az MSZP

Illetve túlórapénzt az oltópontokon dolgozóknak. Más országokban már van erre példa. 

Minden koronavírus ellen beoltott páciens után ötezer forintos fejpénzt adna a háziorvosoknak az MSZP, a kórházi oltópontokon szolgálatot teljesítők munkáját pedig kötelező túlóradíjjal kompenzálnák - közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő szombati online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus katasztrofálisnak nevezte, ahogyan elindult a kormány által szervezett oltás, és hiányolta a teljes és átfogó oltási terv nyilvánosságra hozatalát.

Hangsúlyozta: az egészségügyi intézményrendszer túlterhelt, az állam pedig nem köszöni meg a pluszmunkát. A kormányzati tervek szerint a háziorvosoknak a mostani szakaszban napi húsz, a tömeges oltás idején akár napi ötven embert be kell tudniuk oltani - emelte ki.

Ujhelyi azt mondta, míg a kötelező oltásokat a társadalombiztosítás fedezi, a nem kötelezők beadásáért minden esetben fizetni kell. Ezzel szemben a koronavírus elleni oltás államilag deklarált módon ingyenes, viszont nem kötelező. Úgy fogalmazott: miközben az állampolgárok és az állam is elvárja az egészségügyi dolgozóktól, hogy végezzék el a napi nagyszámú oltást, a kormány arról elfelejtett gondoskodni vagy legalább megkérdezni, hogy miből fedezzék ennek pluszköltségeit.

Ezért arra szólította fel a kormányt, hogy még a tömeges oltási szakasz megkezdése előtt vállalja ötezer forintos fejpénz kifizetését a háziorvosi praxisoknak minden egyes beoltott ember után, ezzel kompenzálva az érintett dolgozók rendelési időn túli munkáját. Hozzátette: az oltópontokon munkát végző kórházi és rendelőintézeti dolgozóknak pedig, ha az oltás nem a napi munkaidőben történik, fizessen az állam "tisztességes túlórapénzt".

Az oltási fejpénzre nemzetközi példaként említette Írországot, ahol 25 eurót, Romániát, ahol 50 lejt, Franciaországot, ahol 5,40 eurót, és Nagy-Britanniát, ahol 10-12 fontot kapnak a háziorvosok. Megjegyezte: bár Németországban fejpénz nincs, de a háziorvosok kiemelt, 150 eurós óradíjat kapnak az oltással töltött munkaidőért.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19