Anna Popova elmondta, hogy az alkohol akadályozza a koronavírus elleni védettség kialakulását, ha megterhelik a szervezet méregtelenítési rendszerét. És ez nem minden: az immunizáció előtt sem javallott két hétig alkoholt inni.
Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Moszkvában megkezdett tömeges vakcinációt megelőzően azt is mondta, hogy az immunrendszert elnyomó gyógyszerek fogyasztását is szüneteltetni kell majd, illetve a fertőzés elkerülése érdekében maszkot kell viselni, és a távolságtartásra is ügyelni kell az immunitás kialakulásáig. - írja az egeszsegkalauz.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!