Őszig hosszabbítaná meg a veszélyhelyzetet a kormány

A kormány már be is nyújtotta a hosszabbításra vonatkozó törvényjavaslatot.

A Magyar Narancs hívta fel a figyelmet arra, hogy a kormány kedd este benyújtotta azt a törvényjavaslatot, mely őszig meghosszabbítaná a veszélyhelyzethez kapcsolódó kormányrendeletek hatályát.

A pontos időpont a parlament őszi ülésszakának kezdete utáni 15. nap lenne, hacsak addig ismét meg nem hosszabbítják. A lap emlékeztet, hogy az elmúlt években az őszi ülésszak első napját nem nagyon tartották meg szeptember 15-e előtt, ez pedig azt jelenti, hogy a törvény szövege szerint a vonatkozó kormányrendeletek sem fogják hatályukat veszteni szeptember vége előtt. A veszélyhelyzet egyébként május 23-án járna le, legutóbb február végén hosszabbítottak 90 nappal.

A hosszabbítást azzal indokolják, hogy "az új vírusvariánsok azonban Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, ezért elengedhetetlen a fokozott védekezés". Hozzáteszik, hogy a védekezéshez "gyors és hatékony döntéshozatalra van szükség", a járvány elmúlt egy éve pedig "bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat".

Végül azt is megjegyzik, hogy "a világjárvány elleni védekezés gazdasági és társadalmi hatásai túlmutatnak a veszélyhelyzet időtartamán". Ez pedig a lap szerint azt jelenti, hogy a veszélyhelyzettel kapcsolatban hozott rendeletek a veszélyhelyzet megszűnése után is hatályban maradhatnának.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19