3 214 611 Ft, 145 támogató. Köszönjük!
Légy része az igazságnak!

Párnákon, padokon és még a szökőkút szélén is ültek a családok a Mesebolt évadnyitóján

Vasárnap egész délután tartott a varázslat a szombathelyi Fő téren.

Sok család a vasárnap délutánját már eleve a szombathelyi Fő térre tervezte, hiszen hagyomány, hogy szeptember egyik hétvégéjén a Mesebolt Bábszínház itt tartja családi évadnyitóját, ha az időjárás is megfelelő hozzá. Az idén bizony megfelelő volt, sőt még egy kicsit túl is teljesített a szeptember, szükség volt naptejre, szalmakalapra a programhoz, meg hideg élelemre, mert amelyik szülő ismeri a rendezvényt, az jól tudja, hogy könnyű ottragadni. Akik pedig csak véletlenül botlottak a programba, most biztosan megjegyezték ezt.

Hang-Tér-Kép
Facebook/ Mesebolt Bábszínház

Délután öt óra környékén voltak talán a legtöbben. Nemcsak a szőnyegen, párnákon, padokon, de még a szökőkút szélén is ültek, és nézték az éppen aktuális előadást a családok. A szülők ámulva fotózták a gyerekeket, talán maguk is nehezen hitték el, hogy valami így rabul tudta ejteni örökmozgó csemetéiket. Meg kellett örökíteni a pillanatot, ahogy a kicsik – nem túlzás - tátott szájjal nézték, mi történik a színpadon. A felnőttek pedig talán szusszanhattak közben egy kicsit. Hasonlót a nyári Bábművészeti Világtalálkozón élhettünk át a Ferences-kertben.

Na, de térjünk vissza a Hang-tér-képre.

A Mesebolt Bábszínház A kisgömböc és A Hazudós egér című sikerdarabjaival készült, a Griff Bábszínház pedig a Csalóka Pétert hozta.

Hang-Tér-Kép
A hazudós egér című előadás egyik pillanata
Facebook/ Mesebolt Bábszínház

Az előadások között, amíg átrendezték a színpadot, a Dr. Pesovár Ernő AMI és a LORIGO TSE táncosai léptek fel, akik lakótársai a Meseboltnak a régi MMIK épületében (új neve: Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház), amely bár kívülről egyelőre nem mutat túlságosan bizalomgerjesztő látványt, belül zajlik az élet, és folyik a munka.

Hang-Tér-Kép
A Dr. Pesovár Ernő AMI táncosai
Facebook/ Mesebolt Bábszínház

A Mesebolt Bábszínház kiállítóterében fotókat nézegethettünk az elmúlt évek legemlékezetesebb pillanatairól. Társasjátékkal, építőkockákkal készültek a társulat tagjai, és az idei évad programjáról is hallhattunk részletesen.

A Dr. Pesovár Ernő AMI munkájával is meg lehetett ismerkedni, kézműves foglakozásokkal is készültek, akárcsak az AGORA és a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársai. Szívesen meséltek az érdeklődőknek a tevékenységükről, kínálatukról.

mesebolt Hang-tér-kép
Kézműveskedni is lehetett
Pataki Gergely

A Mesebolt Bábszínház több mint 30 éve szolgálja a megye gyermekeit, családjait. Az elmúlt három évtizedben 7900 alkalommal álltak színpadra a társulat tagjai, 1 millió 45 ezer néző látta előadásaikat. Ez 340-360 előadást jelent évente.

„Csak idén szeptemberben 60 előadása lesz a bábszínháznak, amelynek 2020-ban 37 százalékkal csökkentették az állami támogatását, így majdnem véget ért a Mesebolt csodálatos története, azonban a szombathelyi önkormányzat segítő kezet nyújtott” - mondta a rendezvényen Prikazovits Ferenc, igazgatóhelyettes.

Hang-Tér-Kép
Facebook/ Mesebolt Bábszínház

A pályázati források is segítenek abban, hogy újabb és újabb előadások készüljenek, de a társulat nem szeretné a véletlenre bízni magát: útjára indítja az Fogadj örökbe egy előadást elnevezésű kezdeményezését, amelynek a részleteit későbbre ígérik. Addig is várnak mindenkit szeretettel az idei évadban is. Szeptember 17-én, vasárnap az első matinéelőadás 10 órakor kezdődik: A cica, aki haza akart menni címmel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra