Pécsen újabb gyermekintézményekben kellett intézkedni a járvány miatt. Marton Ferenc, a Pécsi Önkormányzat sajtóreferense elmondta, „négy intézményben ütötte fel a fejét a koronavírus-fertőzés. Két óvodában 17 kisgyermek, két bölcsődében pedig 21 kisgyermek került karanténba. A négy alkalomból három esetben kisgyermekek fertőződtek meg.” Karanténba megfertőződött gyerekek csoporttársai és a velük kapcsolatba került felnőttek kerültek. - írja az atv.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!