Péczeli Dórit a szombathelyi Nyugat Rádió hangjaként ismerhették meg a szombathelyiek, ám egy ideje már nem a helyi mikrofonokat veszi kezelésbe. Egy évvel a közmédiához kerülése előtt még menedzser-asszisztensként próbálkozott a megyeszékhelyen, és bár a cégnél megbecsülték, egy idő után úgy érezte, mégsem ez az ő pályája. Visszavágyott a rádiós szakmába, és éppen akkor újult meg a Petőfi, ami egyrészt megtetszett neki, másrészt a weblapján állásajánlatokra bukkant. Ez változtatta meg az életét, és erről kérdeztük.
Azt mondtad nekem, hogy amikor megláttad az álláshirdetést, az mintha rád lett volna szabva.
Igen, hiszen minden elvárásnak megfeleltem, ezért is voltam bizakodó, hogy ennek sikerülnie kell. Persze - mint sok minden eddigi életem során - ez sem ment úgy, mint a karikacsapás. Közben ugyanis kórházba kerültem, pont amikor a felvételiztetések, állásinterjúk zajlottak. Az első kör még megvolt a műtétem előtt, majd a másodikat el kellett tolni majd két héttel, de szerencsémre megvártak vele... Én pedig talán pont ettől, de rekordsebességgel álltam fel a műtét után, és rá kilenc napra már ott ültem a bizottság előtt. És a lényeg, hogy úgy jöttem akkor haza, hogy sikerült! Lehet, hogy giccsesen hangzik, de akkor, ott tényleg úgy éreztem, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere. Visszaemlékezve egyébként sokáig nem hittem el, hogy összejött, és ezentúl a Petőfin fogok dolgozni... De volt rá egy bő hónapom, hogy megemésszem és elhiggyem.
Nehéz volt elszakadni Szombathelytől?
Hogy őszinte legyek, az egyetlen dolog, ami kicsit fájó volt, az elválás a szüleimtől. Velük legendásan jó kapcsolatot ápolok, így az első időkben rettenetesen hiányoztak, aztán mint mindenhez, ehhez is hozzászoktam. Megjegyzem, már amúgy is érett a dolog, hogy a saját lábamra álljak.
A Petőfinél bedobtak rögtön a mélyvízbe?
Nem, a start előtti egy hónapot azzal töltöttem, hogy feljártam Budapestre, és gyakoroltam. Például azt, hogyan kell az adásprogramot és az egyéb szoftvereket kezelni. Aztán ebből vizsgát is kellett tenni. Mármint nem kell egy diplomavédésre gondolni, de azért illett komolyan venni, hisz a két szép szememért nem engedtek volna át. Ezzel párhuzamosan zajlott a mikrofon-engedélyeztetési procedúra, ami elsőre talán kőkorszakinak hangzik, holott egy nagyon üdvözítő és szerintem követendő gyakorlatról van szó: nem kerülhet ugyanis akárki mikrofon közelébe, és én úgy gondolom, ez így van rendjén. Kell egy bizonyos orgánum, amit jó hallgatni, meg természetesen beszélőke ahhoz, hogy valaki ezen a pályán boldogulhasson.
Ez a mikrofon-engedélyeztetési procedúra eléggé misztikusan hangzik. Hogyan kell ezt elképzelnünk? Mondasz felkonfokat, aztán egy mogorva arcú zsűri eldönti, hogy ez most akkor csilingelően csodálatos volt, vagy sem?
Különböző kategóriák vannak, riporter, műsorvezető, hírolvasó. Nekem értelemszerűen azt kellett bemutatnom, mire vagyok képes műsorvezetőként, azaz felkonfokat kellett felmondanom, csak úgy, mint az adásban, valamint egy hosszabb prózai szöveget is fel kellett olvasnom. A végeredményt egy bizottság hallgatja meg CD-kről. Egyébként előtte gyakoroltam beszédtanárral is - azzal a feltétellel adják meg ugyanis a mikrofonengedélyt, hogy nemcsak előtte, hanem utána is eljár az illető beszédórákra. Nem babra megy a játék.
Hogyan nézett ki az első munkanapod? milyen érzések kavarogtak benned?
2008. augusztus 4-én szólaltam meg először az országosan is fogható, közszolgálati, zenei rádióban. Sőt, még az első dalt is pontosan tudom: Mark Ronson – Stop Me, amit nagyon szerettem akkoriban, úgyhogy különösen örültem, hogy ezzel indult a shiftem. Ellenben teljesen be voltam sózva, még úgy is, hogy tudtam, nem élő a megszólalás (Dóri a kezdetekben este 6-tól 10-ig volt adásban - a szerk). Iszonyú lámpalázas voltam az elején, szerintem lehetett is hallani a hangomon, vagy legalábbis aki jól ismer, az tuti észrevette, aztán csak elmúlt az izgalom. Ami még így visszaemlékezve nekem vicces, hogy azt hiszem, mindent megírtam előre, nem mertem megkockáztatni, hogy ne legyek felkészült minden általam konferálandó zenével kapcsolatban. Aztán ahogy teltek múltak a hetek, az ember egy idő után már séróból nyomta a szöveget az adott előadóval kapcsolatban.
Ha össze kellene hasonlítanod rádiós karriered kezdő, szombathelyi állomásával a Petőfit, akkor milyen fő különbségeket észlelsz?
Lehet, hogy furcsán hangzik, de én mindig is azt vallottam, hogy a nagy demokrácia egy rádiónál nem vezet sehová. "Kemény kézre" van szükség, mert ha - tegyük fel - zeneileg igyekszünk mindenkinek az ízlését szem előtt tartani, abból káosz lesz egy idő után. Annak idején volt, hogy én szerkesztettem zeneileg is a műsorsávomat, ami így elsőre persze tuti, hogy jól hangzik, de nem volt az. Új dolog volt nekem az is, hogy külön technikusok segítik a munkánkat, és az úgynevezett csúsztatott élőzés is meglepetés volt, de így legalább sokkal profibb a hangzás.
Csúsztatott élőzés? Elhitetitek a hallgatóval, hogy élőben szóltok a stúdióból, miközben nem is?
Ez annyit tesz, hogy fél órával előbb vesszük fel a konfokat. Ennek annyi előnye van, hogy kevesebb a bakilehetőség, nincsenek felesleges szünetek a beszédben, flottabb, profibb a hangzás, szebben lehet rákeverni a szöveget a zenére. Persze ettől még ugyanúgy tudunk reagálni bármire: például amikor a kajakosok nyertek két aranyat az olimpián egymás után, azonnal módosítottam a soron következő konfomat, két perccel előtte, hogy adásba ment volna. Amúgy nem olyan ördögtől való ez, úgy értem, más országos rádióban is ez a módi, sőt, tudomásom szerint több helyi rádióban is csúsztatott élőben mennek a műsorok.
Mit csinálsz, amikor nem szerkesztesz, beszélsz, dolgozol?
Igyekszem karban tartani testem-lelkem... Nyár elején kezdtem el járni egy edzőterembe, ahol már rengeteg órát kipróbáltam, a video cycling-tól kezdve a hot iron-on át a kangoo-ig, de az utóbbi időben rászoktam a futógépre, ami persze nem olyan, mint a szabadban futni, de ez is valami. És amit tervezek egy ideje, az a rúdtánc. Megfogadtam, hogy a szülinapomig kipróbálom. Igyekeznem kell, szeptember 12. mindjárt itt van... na és persze a csajos programok sem maradnak ki az életemből.
Történt már olyan, hogy a hangod alapján felismert valaki az utcán? A hallgatókon kívül mit hozott még konyhára a rádiózás?
Tavaly, amikor egy bank szombathelyi fiókjában jártam, miután bemutatkoztam, félénken kérdezte a hölgy, hogy csak nem a Péczeli Dóri a Nyugat Rádióból? Holott már 4-5 éve annak, hogy nem vagyok hallható itthon, mégis van, aki emlékszik rám, és ez iszonyú jó érzés. Budapesten más a helyzet, amibe az is belejátszik, hogy a Petőfin sokáig nem igazán voltunk előtérbe helyezve, a tíz másodperces megszólalások nem igazán segítettek abban, hogy megmutassuk magunkat. Olyan viszont már volt, hogy egy zenésznek bemutatkozva ő felkiáltott, hogy "hűha, a tied a világ legjobb hangja!" Mint utóbb kiderült, már hallott korábban a rádióban, de a nevemet nem tudta.
Mi az, amit szeretnél még elérni az életben, ami a karrieredet illeti? És ami nem a karrieredet illeti?
Úgy érzem, hogy pozitív változások előtt állok. Bízom benne, hogy megtalálnak új, kreatív feladatok és kihívások, mert akárki akármit mond, azért egy ilyen izgalmas szakmába is bele lehet unni egy idő után, ha az ember nap-nap után ugyanazt csinálja. De szerencsésnek érzem magam ebből a szempontból, mert mindig jöttek újabb és újabb feladatok, így a rádiózás még mindig nagy szerelmem. De szívesen tanítanék is például, átadnám a tanultakat fiataloknak. Majd meglátjuk, mivel kínál meg az élet. Egyébként pedig egy boldog párkapcsolatra vágyom, a többi meg úgyis jön magától...
