Piknikkoncertek, kertmozik, EMLÉK-MŰ-SOR – Folytatódik a nyári programhullám Szombathelyen

Az Érezd Szombathelyt! sorozat keretében a karneválig gyakorlatilag minden hétvégére jut valamilyen program a városban.

Folytatódik a nyári programhullám az Érezd Szombathelyt! sorozat keretében. Erről tartott sajtótájékoztatót szerdán az Emlékmű-dombnál Horváth Soma alpolgármester, Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus NKft. ügyvezetője és Horváth Zoltán, az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont NKft. ügyvezető igazgatója.

Az alpolgármester elmondta, szerintük mostanra már nem kell más városba mennie a szombathelyieknek a különböző programokért, a következő időszakban gyakorlatilag

minden héten lesz valamilyen rendezvény a város valamelyik szabadidős terén.

Mint kiderült, továbbra is lesznek programok a felújított Emlékmű-dombnál, a Csónakázótónál, a Történelmi Témaparkban és a Víztoronynál is.

Horváth Zoltán ismertette a részletes programokat. Az AGORA szervezésében már most hétvégén lesz program az Emlékműnél, visszatér ugyanis a nagy népszerűségnek örvendő kertmozi. Péntek este kilenckor előbb az Elvis című filmet, szombaton pedig a Top Gun: Marevick című filmet láthatja a közönség.

A sort jövő héten az EMLÉK-MŰ-SOR-ral folytatják. A nemrég felújított Emlékmű mellett megrendezett retropartin elsősorban szombathelyi kötődésű fiatal zenészek lépnek majd fel délután 17:30-tól. Este kilenctől a nap retro-jellegéből adódóan a Mysery Gang zenekar játszik, majd az Emlékmű fényfestésével zárul a nap.

Gondoltak a gyerekekre is

Horváth Zoltán közölte, a nyár folyamán két családi napot is tartanak, az elsőt július 29-én a Víztoronynál, Játékra fel! címmel. Itt lesz többek között táncház, arcfestés, kézműves foglalkozás, interaktív gyermekműsor és papagájos bemutató is.

Augusztus 12-én pedig a Csónakázótó körül rendeznek hasonló családi napot, itt viszont a könyezettudatosság lesz a központban.

Mindkét program délután három órakor kezdődik.

Újra lesznek piknikkoncertek is

A tájékoztatón Grünvald Stefánia elmondta, idén több programot szeretnének majd az idősebb, hatvanas-hetvenes korosztálynak is kínálni.

Szeptemberig több koncertre is sor kerül a Történelmi Témaparkban. Az első piknikkoncertet július 21-én este 8-kor rendezik meg. A fellépő a Merry Go Round nevű akusztikus duó lesz, őket a tavalyi nagy siker után közkívánatra hívták meg újra.

Ezt követően, július 27-én a Hamvastechno, vagyis Prieger Zsolt és Kováts Tibor lép fel. Ők egy irodalmi alapú koncertet adnak majd Hamvas Béla műveiből. A szervezők ígérete szerint viszont a techno szó arra is utal, hogy a koncert egy táncos buliba fog torkollni.

Az idei utolsó piknikkoncertet augusztus 4-én tartják, ekkor a Wonderfleck duó lép fel. Az ígéret szerint a műsor kicsit hasonlít majd a korábbi Hollywood Classicshoz, csak más jellegű filmzenék csendülnek majd fel.

A koncertek egyébként ingyenesek, de lehet venni különböző piknikkosarakat, helyi termelők termékeivel.

A további programokról ide kattintva bővebben olvashat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra