Az ókori Rómáról mindenki tanult minimum egyszer. A mai napig felnézünk civilizációjuk nagyjaira (Caesar, Augustus, Ciceró és még sorolhatnám), a korban kialakult szokások és intézmények közül pedig nem egy azóta is része a mindennapjainknak – elég csak a római jogra, vagy a vízvezetékre gondolnunk.
Egyszóval, mindenki kapcsolódik valahogy a Földközi-tenger medencéjének egykori uraihoz.
Különösen igaz ez, ha az ember Pannonia területén éli az életét.
Hazánk legrégebben alapított városának, Szombathelynek lakójaként például átszövik életünket Savaria ránk maradt szálai: az Iseum csodái, a Romkerten átfutó Borostyánút és a sokszor alátámasztott állítás, mely szerint Szombathelyen nem lehet úgy házat építeni, hogy az ember a munkálatok folyamán római-kori romokba ne botlana…
Rómának ugyanúgy van születésnapja, mint egy személynek
Különösen nagy örömmel fogadtam hát a lehetőséget, hogy a Nova Roma nemzetközi hagyományőrző-csoport tagjaként, számos, magyaroroszági társammal együtt részt vehettem az Örök Város születésnapi ünnepségén, a Natale di Román.
A rendezvényre minden esztendőben április 21-én kerül sor. A hagyomány szerint a Rómát alapító testvérpár, Romulus és Remus 2777. évvel ezelőtt, ezen a napon jelölte ki a város határait, az ikonikussá vált hét domb területén.
A programok központjaként rendre a korabeli közösségi élet egyik „szívcsakrája”, a Circus Maximus szolgál. Pontosabban ennek helye, hiszen a birodalom hanyatlása után a nehéz helyzetbe kerülő városlakók - sok más épülettel együtt - a közel 200 ezer néző befogadására képes fogathajtó-pályát is elhordták építőanyagnak.
Innen idilli kilátás nyílik a város szimbólumaira: közvetlenül a pálya mellett található a Domus Tiberiana, vagyis a Császárok Palotája, mely még Nero császár idején épült, később pedig számos más uralkodó lakhelyéül is szolgált. Mindössze pár száz méter sétára pedig Flavius amfiteátruma, ismertebb nevén a Colosseum található.
Autentikus körülmények
Nem mindennapi látvány fogadta hát így az embert, ha éjszaka, dolgát végzendő, kibújt a sátrából – a Natale di Román résztvevő, a világ minden tájáról érkező hagyományőrzőket ugyanis nemes egyszerűséggel a Circus Maximus kavicsos talaján szállásolták el, korhű vászonsátrakban. Ez az éjszaka beálló, majdnem fagypont körüli hőmérséklet és az orkánerejű szél ismerete után kevésbé tűnt jó ötletnek – főleg, ha az ember elfelejt hálózsákot vinni. Az ünnepéllyel kecsegtető, történelmi korszakokon átívelő programok azonban kárpótolták a résztvevőket az autentikus körülményekért.
A fénypont
A Parilia (az ünnepség hagyományos neve) reggelén kapóra jött a Circus Maximus több mint 600 méteres hossza: a tér egyik felén felvert sátortáborban még csak ébredeztek a résztvevő lictorok és consulok, míg a másikon már kisebb tömeg gyűlt össze a születésnapi programsorozatot megnyitó színpadi produkciókra – kulturális korszakok igazi találkozása volt ez.
Tíz óra magasságában aztán kezdetét vette a nap fénypontja, a felvonulás, melyen már Publius Curtius Gregorius lictorként (vagyis római törvényszolgaként, aki vesszőnyalábbal a vállán kíséri a főtisztviselőket) vettem részt: a római kori hagyományőrző egyesületek életéhez ugyanis hozzátartozik, hogy minden új tagjuk korhű, latin nevet kap, a „bevetések”, sőt, sokszor az események teljes időtartama alatt kizárólag ezt használja.
A vonulás megkezdése előtt aztán felsorakozott a résztvevők apraja-nagyja a színpad előtt kialakított felvonulási téren, az ember pedig egy igazi, római seregszemlén érezhette magát: díszes sisakok csillogtak a verőfényes napsütésben, zengtek az edzett gladiusok (római kard) a címeres pajzsokon, a latin vezényszavak és katonai indulók kavalkádjában pedig már szinte el is felejtette a résztvevő, melyik századot írjuk jelenleg.
A felvonulás egészen illusztris környezetben zajlott: a kb. 2 kilométeres útvonal templomok maradványainak sokaságán kívül a Capitolium dombja mellett is elhaladt, mielőtt a Colosseumot és a Császárok Palotáját megkerülve visszatért a kiindulási pontra, a Circus Maximusra. Az útvonal két oldalán éljenző tömegek fogadták a vonulókat: hasonlót élhettek át a hajdan hadjáratra induló seregek is.
A nap zárásaként a Nova Roma vezetői, a lictorok kíséretében áldozatot mutattak be Jupiter templomának maradványainál az istennek, míg a Circus Maximuson folytatódtak a programok: a délutánt katonai parádé, gladiátor-viadal és a római filharmonikus zenekar előadása színesítette, miközben a versenypályát határoló (tribün híján) domboldalak zsúfolásig megteltek emberekkel – csakúgy, mint annak idején.
A Nova Roma
A délután folyamán Orbán Bendegúzzal, vagyis Delphinussal beszélgettem. A Nova Roma decemvirétől (a hatósági testület tagja) megtudtam, hogy az 1998-as alapítású szervezet az egyik legtöbb taggal rendelkező, római kori hagyományőrző egyesület számos magyar taggal, holott székhelye az Egyesült Államokban található.
Fő célja a klasszikus, római erények, a kultúra legbelső lényegének életre keltése és az ismeretterjesztés. Az újraélés és a népszerűsítés fontos eszközének számít az egyesületben a latin nyelv használata, hiszen az antik kultúra csak ezen a nyelven tud igazán kibontakozni.
A Nova Roma igyekszik a kultúra minden területén jelen lenni, így az irodalomra és a művészetekre, a filozófiára és a római jog tanulmányozására egyaránt gondot fordít. Tagjai rendszeresen vesznek részt a Pariliához hasonló, történelmi témájú eseményeken szerte a világon, köztük Magyaroroszágon is. Hierarchiája, felépítése megegyezik az ókori Rómáéval: működéséből a consultól kezdve a néptribunusokon és a főpapokon keresztül egészen a lictorokig mindenki kiveszi a részét.
Steven Cockings amerikai történésztől, vagyis Gaius Petroniustól, a Nova Roma szenátorától és consuljától pedig megtudtam, hogy a Parilia - melynek immár több mint 20 éves történetében ő is fontos szerepet vállalt - a római kultúra egyik legnagyobb ünnepének számít. Ennek megfelelően a Natale di Roma minden évben látogatók ezreit vonzza a városba: ez idén sem volt másképp. Jövőre pedig folytatódik a hagyomány, hiszen Róma története még nem ért véget – és ezt mi, szombathelyiek, pontosan tudjuk.