Rusvai: fel kell készülnie rá mindenkinek, hogy el fogja kapni a vírust

Ha be van oltva, ha nincs. Az a kérdés, hogy enyhébb vagy erősebb lefolyású lesz-e ez a folyamat.

A fertőzöttek és kórházban ápoltak aránya egyre magasabb lesz, 60 százalékos átoltottság mellet látható, hogy ellaposodik a negyedik járványhullám a korábbiakhoz képest – fejtette ki Rusvai Miklós az ATV Start című műsorában. Úgy gondolja, hogy

a tavalyi második hullám kétharmadát fogja elérni a csúcson a napi halálozások száma.

A maszkviselést most még nem tenné kötelezővé, de a járvány egy bizonyos szintjénél igen, a közterületeken, bevásárlóközpontokban és a tömegközlekedésen – mondta. A maszk azért fontos, mert más légzőszervi betegségek is vannak, sokat beszélünk a koronavírusról, de itt van az influenza és a nátha időszak, tehát ezeknek jelentős része kivédhető a maszkhasználattal és csökkenthető a betegek száma.

Rusvai Miklós egyébként nem tenné kötelezővé az oltást sem, de az egyesek által diszkriminatívnak mondott intézkedésekkel egyetért, mert aki felvette az oltást, az saját magát és a környezetét is védi. Kiemelte, hogy fel kell készülnie rá mindenkinek, hogy át fog esni a víruson, akkor is ha be van oltva, és akkor is, ha nincs, az a kérdés, hogy enyhébb vagy erősebb lefolyású lesz-e ez a folyamat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19