Hiába kérik, hónapok óta nincs internet a Savaria koliban

A vezetőség próbálkozik, de a közbeszerzésnél elakadt a dolog.
Olvasóink írták meg nekünk, hogy a Savaria Szakgimnázium kollégiumában hónapok óta nincs internet. Ez a diákoknak problémát okoz, mivel több tanár is e-mailben kéri a házi feladatokat.

Korszerűbbet szeretnének, de a közbeszerzésnél elakad a folyamat

Azt, hogy hónapok óta nincs internetelérés a kollégiumban, Szentgyörgyvári Róbert, az iskola igazgatója is megerősítette.

Üvegszálas kábel kötötte össze a kollégiumot az iskolával, ezzel tavasszal már volt probléma

- mondta el Szentgyörgyvári.

Egy ilyen kábel nem szakad csak úgy el, mi rongálásra gyanakszunk, de pótoltuk.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A kábellel azonban ismét probléma akadt, ami csak megerősítette a rongálás gyanúját. Kockáztatni azonban nem akarnak újra, más megoldást kerestek.

A kábel pótlása hatvanezer forint volt legutóbb, most viszont már wi-fit szeretnénk. Már megigényeltük, de ezt közbeszerzésen keresztül lehet csak, nem sétálhatunk csak be egy boltba érte. Emiatt tart ilyen sokáig, árajánlatot már kértünk, 130 ezer forint körül lesz majd az ára.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem