Olvasónk keresett meg minket azzal, hogy a gencsi gyermekotthon dolgozóitól azt hallotta, hogy megjelent a koronavírus az intézetben. Aggodalmát fejezte ki, hogy a gyerekeket ennek ellenére még az utcán mászkálnak.
Megkerestük a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot kérdéseinkkel, akik a következő választ küldték:
„A Vas Megyei GYVK Ernuszt Kelemen Gyermekotthonban nincs koronavírussal fertőzött gyermek. Egy gyermekfelügyelő koronavírus tesztje lett pozitív múlt héten. Az intézmény a fertőzés továbbterjedése ellen a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette, a megelőzés érdekében az NNK aktuális eljárásrendje, valamint az EMMI által kiadott utasítások szerint jár el.”
A második hullám elején is érkeztek hozzánk hasonló megkeresések, például az, hogy az Őrségben tombol a koronavírus
Az Őrségben tombol a koronavírus, rengeteg a fertőzött – állította egy nem hivatalos információ. Elmentünk és megnéztük 2020. October 30. 18:32 , rengeteg a fertőzött. Elmentünk, megnéztük, és kiderült, hogy csupán egyedi megbetegedésekről van szó.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!