Sikkasztással vádolják a Való Világ szombathelyi szereplőjét

VV Laci ma este költözik be az üvegbúra alatti bulvárbörtönbe. Lehet, hogy hamarosan igaziba kell majd mennie?

A Való Világ eddig sem arról volt híres, hogy szép életű embereket mutogattak benne, akikre fel lehet nézni. Pornósok, bűnözők és úgy általában a nem túl példaértékű magatartást tanúsító idióták visszatérő látogatói a villának: VV Segalt ötvenezer ecstasy-tablettával és fél kiló kokainnal kapcsolták le, Dukai Regina bátyja, VV Gergő szintén hasonlóval juttatta magát rács mögé, VV Éva alkoholszeretetével vonult be a köztudatba, VV Veronika százötvenezerért vállalt intim együttlétet, míg villalakó expasija, VV Cristofel előszeretettel agyalta őt, és így tovább, a lista némi internetes keresgéléssel még minimum dupla ekkorára bővíthető.

Laci régóta szerette a nyilvánosságot

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást!
Támogatom

Az RTL idén ráadásul még magasabbra - illetve alacsonyabbra - helyezte a lécet, hiszen ahogy mi is megírtuk, a valóságshow történetében eddig sosem látott méreteket öltött a taplóság a villa falain belül, mintha kifejezetten az alapvető emberiesség legkirívóbb ellenpéldáit akarták volna összegereblyézni a szerkesztők.

Információink szerint ráadásul a ma este beköltöző VV Laci lehet, hogy az a szombathelyi L. L. K., aki állt már bíróság előtt, nem kevés ember megkárosításáért.

Fotó: valovilag.hu
valovilag.hu

L. László közismert Szombathelyen, szertette a nyilvánosságot és szerepelt az RTL Klub A Gyanú árnyékában című sorozatában is. Nemrég azonban még a facebook adatlapját is törölte a netről. De nézzük a konkrét esetet. Sőt, kettőt.

Lakóparkban utazott, pénzlenyúlás lett belőle

Néhány évvel ezelőtt épült ugyanis egy lakópark Szombathelyen, Napfény néven. Az építtető a Napfény Lakópark Ingatlanberuházó Kft. volt, annak pedig volt két tulajdonosa, M. G. és - a szóban forgó - L. L. K.. Előző budapesti, utóbbi szombathelyi lakos, és ez utóbbi volt az, akinek többségi tulajdonrésze volt a Napfényben.

A lakópark meg is épült, de aztán jött a feketeleves. A tulajdonosokat feljelentették, innen és onnan is. Innen azért, mert a kivitelező el nem végzett munkákat számlázott le a beruházónak, közben még árat is emelt, onnan meg azért, mert szép sorban eltűntek a leendő vevők befizetett előlegei. L. L. K. kereste a lakásoknak tulajdonosokat, és ő is szedte be tőlük a pénzt. Hosszú évekig tartó nyomozás után a bíróság megállapította, hogy valószínűleg 52,1 milliót tüntetett el. Igaz, ebből később 26,6 millió megtérült, de a bíróság így is elítélte.

Villából rácsok mögé?

A sikkasztótól első fokon 2012 májusában 25,5 millió értékű vagyon elkobzásra ítélték és kiszabtak rá négy év börtönt, valamint öt évig nem gyakorolhatja a közügyeket, és nem lehet gazdasági társaság vezetője. Társai hasonlóan jártak, némileg kevesebb börtönnel és nagyobb vagyonvesztéssel kellett szembenézniük. Fellebbeztek, majd másodfokon hatályon kívül helyezték az ítéletet - nem azért, mert nem történt bűncselekmény, hanem mert kevésnek találták a bizonyítékokat. Az egész ügy így hamarosan kezdődik elölről, de lehet, hogy ez az L. L. K. időközben felvette a VV Laci nevet, és ma este be is költözik a villába.

Ettől azonban még a bírósági eljárás elindulhat. VV Laci adatlapján mindenesetre az áll, hogy foglalkozása szerint logisztikus és értékesítő. Ha ő az, akiről a fáma szól, akkor biztos, hogy az életpályájával elég jól sáfárkodik. Ha igazak a feltevések, akkor viszont az már kevésbé biztos, hogy megvalósulhat álma:

Olaszországban a tengerparton élni, ott megöregedni.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Miért kéne csúnyán elbuknia a Való Világnak?

A legijesztőbb az egészben az, hogy Magyarországot tényleg ilyen emberek lakják nagy számban.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű