Az utolsó kánikulai napok egyikén autózunk el Söptére, az út alig néhány percig tart, előzni is felesleges, nagy a forgalom. Pedig Söptén nem halad át főútvonal, viszont sokan erre közelítenek Bük felé. Így, bizony, teherautók sora zúg át a kis falun, meg is lepődünk.
Még nincs kész minden
Söpte alig hét kilométerre van Szombathelytől, már ha a város szélét nézzük. Néhány perc alatt odaérünk, fő célunk, hogy megnézzük, milyen lehet itt élni, közel a nagyvároshoz, mégis vidéki nyugalomban.
Persze, a közhelyszerű várakozás csak részben igazolódik, hiszen az élet nem ilyen egyszerű. Azt az infót kaptuk, hogy sokan települnek ide Szombathelyről, éppen a fenti okok miatt.
Fotósunk jobban ismeri a falut, mutatja, hogy először menjünk át a túlsó szélére, ott épülnek az új házak. És valóban, néhány kanyar után egyenes, széles utca terül elénk, modern házak mindkét szélén. Jó részük még nincs teljesen kész, az udvart, kertet formálgatják még. Az egyik ház előtt munkagép dolgozik, ha jól látjuk, árkot ás.
Olcsóbb a telek
Sétálunk egyet, úgy tűnik, itt lakhatnak a betelepülők. Egy fiatal férfi áll a kapuban, borjú méretű kutyát fegyelmez, óvatosan, de közelebb megyünk. Szívesen beszélget, ő is betelepülő. De nem Szombathelyről jött, hanem Gencsapátiból, ami olyan tíz kilométer ide.
És miért? Hát, mert itt jóval olcsóbban kapott építési telket. Nem árulja el mennyiért, de Gencsen 15 milliót kértek volna háromezer négyzetméterért, közművek nélkül. Ennél olcsóbb volt itt. Benézünk az udvarra, a ház még vakolatlan, de nagy, a kutya bizalmatlanul méreget a kerítés túloldaláról.
A férfi megerősíti, hogy az utcában sok a betelepülő, de jönnek mindenfelől, éppen az olcsóbb telkek miatt. Ő egyébként ma is gencsinek tartja magát, a gyerekeket oda íratta be iskolába, a busz nem jó, kocsival hozza és viszi őket, de ez a jó megoldás, szerinte.
Már a kőkorszakban is
Néhány házzal arrébb arra figyelünk fel, hogy ki van égve a járda melletti fű egy szakaszon. Üres telek mellett állunk, a szomszédos házak előtt zöld a fű. Hiába, forró volt a nyár, úgy látszik, a füvet is locsolták. Ahol meg nem, ott csak a megbarnult nyomai maradtak.
Söpte régi település. Már a kőkorszakból származó gazdag leletek is árulkodnak erről, a római korból katonai sáncok nyomai maradtak fenn. Egyébként része a Szent Márton Kulturális Útvonalnak, temploma a Savariából származott püspök nevét viseli. A mai templomot 1723-ban építették, stílusa késő barokk, de dokumentumok igazolják, hogy jóval korábban is volt temploma a falunak.
Már a 19. század közepén is olyan 800-an lakták, ez állandósult, némi eltéréssel persze. A 20. század vége felé 700 körüli csökkent a lakosság száma, addig ugyanis inkább elköltöztek innen az emberek, 1990-től kezdve viszont inkább jönnek. Igaz, nem túl sokan, a betelepülők éppen hogy ellensúlyozzák a természetes fogyást. Söpte ugyanis öregszik, és kevés az ide születő gyermek. Most ismét olyan 800-an vallhatják magukat söpteinek.
A kutyák utcája
Visszafordulunk a falu közepe felé, a kocsma előtt parkolunk le. Igazi szocreál dizájn, de még nincs nyitva, ahhoz túl kora van. Mellette vegyesbolt, nem nézünk be, néhány bicikli áll előtte. Körbesétáljuk a templomot, sajnos, zárva van a kertkapu, így csak kívülről fotózhatjuk, de a Szent Márton útvonalat bemutató térképet sikerül lekapni.
A szomszéd, Bük irányába vezető utca forgalmas, várni kell, amíg át tudunk kelni rajta. A 60-as, 70-es évek stílusában épült kockaházak főként, de van néhány régebbi, felújított épület is, és akad későbbi stílusú is. A lakók láthatóan igyekeznek jó hangulatot varázsolni ide, sok a virág az utcafronton és a házak előtt is.
Feltűnik, hogy szinte minden portán van kutya, ugatva ugranak a kerítésnek, hang után is követhető, merre is járunk. Az udvarokban a mindennapi élet nyomai, szárad a ruha, gyerekjátékok a földön, tűzifa halmok várják sorsukat. Egy idősebb nő kíváncsian méreget minket a kerítés túloldaláról.
Üres épületek
Amikor azt mondjuk, hogy ez lehet Söpte régebbi része, szinte felháborodik, a helyiek új utcának hívják. A régi arra van – mutat a Szombathely felé eső részre. Azt mondja, jó élni Söptén, ő már 38 éve lakik itt, Győrvárról hozta magával a férje. Kicsit elpityeredik, három hete temették hitvesét, 72 évesen ment el.
Nagyot sóhajt a néni, eddig szeretett itt lakni, nem tudja, hogyan lesz tovább, a fia Szombathelyen él, már az unokák is nagyok. De aztán felélénkül, meséli, hogy ebben az utcában is sok a betelepülő, az elmúlt húsz évben jöttek Szombathelyről is és mindenhonnan. De van, aki néhány év múlva távozik, igaz, ők kevesebben vannak.
Egy mellékútra mutat, ott bent egy vállalkozó vásárolt telkeket, épített rá házakat, és próbálja eladni azokat. De sok épület áll üresen, úgy látszik, aki itt akar letelepedni, inkább saját erőből építkeznek. Aztán ismét nagyot sóhajt a néni, sorra mennek el a régi barátok, egy év alatt heten haltak meg az utcában.
Gondoskodó emberek faluja
Elsétálunk a közeli temetőbe, tényleg sok a friss sír. És sok az új dátum, tényleg öregszik a falu. De szépen karbantartott a sírkert, Söptén gondoskodó emberek laknak.
A temető mellett földút vezet a bokrok közé, megnézzük, drótkerítés és Magánterület felirat állja az utunkat. De folyamatosan járnak a teherautók, a távoli épületet malomnak nézzük. Visszafelé a kiskertek mellett megyünk el, most is dolgoznak bent néhányan, az egyik kiskert végében meglepő kép fogad.
Egy régi Trabant karosszéria, átalakítva pickuppá, a teherplatón viszont növények rothadnak. Valamikor biztosan szebb napokat látott. Vissza a központba, megint csak a furcsa kettősség fogad minket, az utcák szinte üresek, az úton viszont robog az átmenő forgalom. Söpte egyik jellegzetessége.
