Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Sorkifaludot elönti a belvíz

Olvasónk szerint hanyagság van a dolgok mögött.

Tisztelt Szerkesztőség!

Mint a megyében nagyon sok helyen, Sorkifaludon is gondot okoz hetek óta a víz, mely egyrészt a Sorok patak áradásából adódik, de nem kisebb gond a belvíz sem. Évek óta már nem először kellett megküzdeni a kerteket, udvarokat, pincéket elárasztó vízzel. Pedig a falu lakói nagyon is jól tudják, hogy mindez talán kiküszöbölhető lenne, és erről szeretnék most írni, hogy mi az amit talán tenni kellett volna már az önkormányzatnak.

Az árkok nincsenek tisztítva, vagy éppen vannak utca szakaszok ahol nincs is árok (be van temetve, fel van töltve). Köztudott a faluban, hogy van, aki a kertje, udvara végén húzódó vízelvezető árkot egyszerűen betemette. A Sorok patak mentén húzódó gát (csak primitív, hozzá nem értő ésszel) gondolom, azt a célt kellene, hogy szolgálja, hogy ne tudjon áradáskor a falu felé bejönni a víz. A gáton zsilipek vannak, melyeket megnyitni nem lehet belvíz elvezetése céljából, mert akkor a túloldalról még több víz jön.

Ha árad a Sorok, akkor van belvíz is. Akkor mire jó a zsilip, miért nem tölti be a funkcióját, vagy valami még kellene, hogy működjön????? A helyi önkormányzatnál vannak hárman-négyen, akik közhasznú munkát végeznek. Vagyis kellene, hogy végezzenek, mivel mindenki tudja a faluban, és háborognak az emberek, hogy szinte semmit nem csinálnak. A kiadott munkát ötször annyi idő alatt végzik el (ha egyáltalán elvégzik), mint amennyit az adott munka igénybe venne. Ezt évek óta elnézik nekik.

Más községekben, nem is kell messze mennünk, pl. Vasszécsenyben a közhasznú munkásoknak, amit a Polgármester Úr kiadott munkát el kell végezniük, ráadásul nem ücsöröghetnek el rajta hetekig. Ha ezt nem tennék meg, valószínűleg kezdeményezné a járandóságuk megvonását. Tehát rendet tud tartani, szabályokat betartatni. De ez más községekben is így van. Nyáron 8-9 megyét átautózva jártam az országban. Mindenhol azt láttam, hogy a közmunkások árkolnak, ássák, tisztítják az árkokat. Sorkifaludon talán majd jövőre????????

El kell mondanom, hogy a Tűzoltók nagyon sok segítséget nyújtottak nálunk is. A bajba jutott ember segélykiáltása véleményem szerint nagyon sok esetben hívjátok a Tűzoltókat! A Tűzoltók pedig jönnek és segítenek!

Kérem a Tisztelt Szerkesztőséget, hogy a Tűzoltókat szándékosan írtam, és ne cenzúrázzák Katasztrófavédelemre!

Tisztelettel és köszönettel:

Csókáné M. Klára

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény

Tovább az oldalra