"Milyen szegénység? Hiszen állandóan tele vannak a bevásárlóközpontok!"
"Van itt pénz, a nyitás után tele voltak az éttermi teraszok."
"A Facebookon azt látom, hogy mindenki a tengerparton nyaral."
A fenti mondatok olvasói kommentekből származnak, olyan cikkek alól, amelyek a szegénységben élőkről szólnak.
A KSH folyamatosan közli az átlagkeresetet, nemrég havi bruttó 450 ezret jelentettek be, igaz, ez az adat magyarázatra szorul. Ebben nincsenek bent az ötfősnél kisebb vállalkozások, az egyéni vállalkozók adatai, és azoké sem, akik már minden állami rendszerből kiestek.
Nem vonom kétségbe, hogy vannak az országban tehetős emberek, akiknek jóval több mindent engedhetnek meg maguknak, mint a sokat emlegetett középosztály. Azt sem, hogy a sokat emlegetett középosztálynak nem szabad, hogy gondot okozzon egy nagybevásárlás, egy éttermi teraszozás, néha egy-egy tengerparti nyaralás.
De a bevásárlóközpontok parkolóinak látványából, a teraszok zsúfoltságából vagy az autópályákon elsuhanó több tízmilliós autókból nem lehet levonni azt a következtetést, hogy Magyarországon nincs szegénység.
Jómagam, aki Szombathely belvárosában élek, munkám során többségében vezető szerepben lévő emberekkel találkozom, szóva, én is megdöbbentem azon, amit nemrég a porpáci Csókakő-majorban 
Kilakoltatás előtt a Vas megyei Csókakő major lakói, 12 felnőtt és 5 gyermek 2021. July 23. 07:31 láttam.
Kényszerhelyzetbe sodródott emberek élnek olyan körülmények között, amiben a 21. században senkinek sem szabadba élni. Látszik az igyekezetük, hogy megpróbálják otthonosabbá tenni a környezetüket, hogy fürdőszobákat építenek, pedig nincs is vezetékes víz, hogy nem borulnak bele a mélyszegénység sötétjébe.
Bő tíz évvel ezelőtt, az egyik tél közepén az egyik alföldi kisvárosban volt dolgom. Ez a kisváros ráadásul közel van Budapesthez, egy autópálya mellett, a Mercedes-gyár kedvező hatásait élvező Kecskemét közelében.
Át kellett gyalogolnunk a kisváros szélén lévő szegénytelepen, ahol többségében romák laknak. A nyugati országrészhez szokott szemnek meglepő volt, hogy gyakorlatilag életveszélyes viskókban élnek emberek, sárban, porban, mikor milyen az időjárás.
Az egyik háznak csak három oldala volt, a negyedik fal már korábban eltűnt. Bent egy fiatalasszony kevergetett valamit a egy fazékban a sparhelten, lábainál két kisgyerek játszott a fagyott földön. Amikor a nő észrevett minket, mosolyogva integetett, talán közben még egy dalt is dúdolt magában.
Ez a kép belevésődött az agyamba, és most szinte hasonlókat láttam Nyugat-Magyarországon, az Európai Unióban, Szombathelytől 25, az osztrák határtól 50 kilométerre.
Az igaz szegénység rejtőzködik. Nem posztol képeket a Facebookra, nem jelenik meg a bevásárlóközpontoknál, az éttermek teraszain, az autópályákon. Nem mutatja magát, nem dicsekszik. Létezik, és napról napra vívja harcát.
Ismét a KSH-t kell idéznem. Májusban közreadott elemzésük szerint egyre jobban mélyül a szegénység Magyarországon. A szegénységi rés mértéke 2019-ben 36,3 százalék volt az előző évi 28,9 százalék után. Ilyen hatalmas arányra egészen 1999-ig visszamenőleg nem volt példa, a legmagasabb értéket pont abban az évben regisztrálták, de az is "csak" 33 százalék volt.
A szegénységben élők azonban hiába jelennek meg a statisztikákban, ha a politika tudomást sem vesz róluk. Nem számítanak, hiszen ők azok, akiknél a legkisebb a szavazási hajlandóság, és nem hálás dolog velük foglalkozni.
Pedig a mindenkori kormánynak és önkormányzatoknak ez lenne az legfontosabb feladata. De amíg lehet látványberuházásokat átadni, óriásplakátokon összeugrasztani az ország egyik felét a másikkal, óvodások nemváltó műtétjén elmélkedni, vagy ellenzékből sajtótájékoztatókat tartani, látványosan felháborodni és mindenben a demokrácia bukását látni, addig a valós problémák megoldása mindig a fontossági sor végén lesz.
Amíg az országban vannak, akik emberhez méltatlan körülmények között élnek, ahol a semmiről sem tehető kisgyerekek éheznek, és esélyük sincs, hogy normális oktatást, ezzel kitörési lehetőséget kapjanak, addig ne foglalkozzanak mással a politikusaink. Oldják meg a legsürgetőbb problémákat, és után lehet szotyizni a sokmilliárdos stadionokban vagy ajtóknak rohanni az MTVA székházban.
Mert egy társadalom annyira erős csak, amennyire a leggyengébb tagjai.
