Ma 55 éves Székely János szombathelyi megyéspüspök

Két éve érkezett Szombathelyre, megszólalásaira, tetteire oda kell figyelni.

Ma 55 éves Székely János megyéspüspök, akit 2017. július 8-án iktattak be tisztségébe. Az új püspökről gyorsan kiderült, hogy komolyan veszi a keresztény hit és egyháza tanításait, kiáll az elesettek, a szegények, sőt a menekültek mellett is. Rövid összeállításunkban szombathelyi tevékenységét foglaljuk össze.

Székely János szombathelyi megyéspüspök
Bonyhádi Zoltán

Székely Jánost 2017. június 18-án nevezte ki Székely János a Szombathelyi Egyházmegye új megyéspüspöke 2017. June 18. 13:18 szombathelyi megyéspüspökké Ferenc pápa. Rögtön kiderült róla, hogy sokkal cizelláltabban fogalmaz Bevándorlóbarát az új szombathelyi püspök? 2017. June 19. 13:37 a menekültekről, mint a populáris politikusok. Beiktatása előtt sajtótájékoztatón mutatkozott be Bemutatkozott Székely János, az új szombathelyi megyéspüspök 2017. July 05. 19:10 , ahol püspöki küldetéseként az elesettek és szegények segítését bátorítását fogalmazta meg.

Beiktatása után interjút adott Székely János, az új püspök: A mai világban a hitet csak radikálisan lehet megélni 2017. July 18. 12:39 lapunknak, többek között azt mondta, az egyháznak nyitottnak kell lennie. Papoktól talán még furcsa lépést is tett, elindította Lájkold a püspököt! Elindult Székely János Facebook-oldala 2017. August 21. 14:59 nyilvános Facebook-oldalát, nem sokkal később kijelentette Az új szombathelyi megyéspüspök szerint TAO-pénzekből kellene támogatni a gyerekvállalást 2017. September 01. 19:13 , hogy a TAO-pénzekből a gyermekvállalást kellene segíteni. 2017 októberében kijelentette, hogy befogadná azokat a menekült gyerekeket A szombathelyi megyéspüspök befogadná az Őcsényből kiutált menekült gyerekeket 2017. October 02. 16:07 , akiket Őcsényben akartak nyaraltatni, de a falu már érkezésük előtt kiutálta őket.

Két éve, püspöki beiktatásán
Garai Antal Atom

Két hónappal később lapunknak küldött levelében Székely János püspök ma is hálás a volt körmendi plébánosnak, hogy befogadta a menekülteket 2017. December 10. 16:21 jelentette ki, hogy ma is hálás a körmendi plébánosnak, aki korábban menekülteket fogadott be. Karácsony előtt pedig videóban üzent Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök videón üzent olvasóinknak karácsony alkalmából 2017. December 24. 18:25 a Nyugat.hu olvasóinak.

Tavaly áprilisban derült ki, hogy a megyéspüspök afrikai és pakisztáni menekülteket fogadott be Afrikai és pakisztáni menekülteket is befogad Székely János, szombathelyi püspök 2018. April 20. 10:21 , a pakisztáni menekült család jelenleg is Szombathelyen él, nemrég bemutattuk őket “Nagyon hálásak vagyunk” - Esti beszélgetés a Szombathelyre menekült pakisztáni keresztény családdal 2019. May 02. 18:34 .

Székely János egy éve felemelte a szavát Székely püspök felemelte a hangját a tervezett hajléktalanellenes javaslat miatt 2018. June 19. 09:29 az embertelen hajléktalantörvény miatt, és azt is leírta, mit kellene tennie az államnak ahhoz, hogy valóban kezeljék a hajléktalan-ügyet. Októberben egy budapesti konferencián a megszokottaktól eltérő módon fejtette ki véleményét A szombathelyi püspök inkvizícióról, gyerekmolesztálásokról és egyéb tabukérdésekről 2018. October 15. 16:04 az inkvizícióról, a gyerekmolesztálásokról és egyéb tabukérdésekről.

Tavaly decemberben Kámonban átadták a kámoni Krisztus Király templom közösségi házát Ilyen modern közösségi házat kaptak a kámoni Krisztus Király templom hívei 2018. December 10. 21:11 , ahol nem csak a pakisztáni családdal foglalkoznak, hanem több krízishelyzetbe került emberrel, családokkal.

Idén januárban Raoul Wallenberg-díjat kapott Raoul Wallenberg-díjakat kapott Szombathely püspöke, Dr. Székely János 2019. January 17. 15:13 a cigányság anyagi, szellemi, lelki és kulturális felemelkedését segítő és a a történelmi hagyományú előítéletek ellen végzett munkájáért.


Székely János

1964-ben született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait az esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, illetve Betlehemben folytatta. 1991-ben szentelték diakónussá Jeruzsálemben, majd ugyanezen év március 2-án szentelték pappá. 1991–1993 között káplán volt Érsekvadkerten. 1993-tól 1996-ig Rómában a Pápai Magyar Intézet növendékeként biblikus tanulmányokat folytatott a Gregoriana Pápai Egyetem mellett működő Pápai Biblikus Intézetben, ahol 1995-ben szaklicenciátust szerzett. 1996-tól 1998-ig plébános-helyettes volt Budapest–Erzsébetvárosban. 1997-ben teológiai doktorátust szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán.

1998–2001 között plébános volt Budapest–Széphalmon. 2001-től 2005-ig a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa volt. 2004-ben habilitált a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2005–2006 között a budapesti Örökimádás-templom templomigazgatója volt.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán az Újszövetség tanszék docense, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára, 2006-tól rektora, az esztergomi Szent Anna-plébánia plébánosa. 2007-től az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében a társadalmi-oktatási-kulturális szakterület püspöki helynöke. 2007-2008-ban anyagi támogatásával újult meg az esztergomi Rozália-kápolna.

2007-től febianai címzetes püspök. 2008. január 5-én Esztergomban az Esztergom-Budapesti főegyházmegye segédpüspökévé szentelték. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke, valamint tagja az Oktatási, a Hivatásgondozó és a Felnőttképzési Bizottságnak. 2010-től a Magyarországi Keresztények és Zsidók Tanácsának elnöki tisztét is betölti.

2017. június 18-án Ferenc pápa kinevezte a Szombathelyi egyházmegye megyéspüspökévé. 2017. július 8-án a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban iktatták be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet