Megfogyva bár, de törve nem – Ilyen volt az idei Szent Márton-napi nagyvásár

Kellett a védettségi igazolvány, ami annyira nem vált a mulatság javára.

Hétvégén, november 6-án és 7-én tartották meg a 2021-es Szent Márton-napi országos nagyvásárt Szombathelyen a Vasi Skanzenben, ahol szombaton és vasárnap is 10-től 18 óráig vártak kicsiket és nagyokat.

Szent Márton vásár 2021
Még több képért kattints!
Nagy Zoli
Szent Márton vásár 2021
Nagy Zoli

Ahogy pedig az lenni szokott, idén is érkeztek az ország minden részéből népi kézművesmesterek, zenészek, kórusok, néptáncosok, voltak kézműves foglalkozások, tárlatvezetés, dalkör, táncház, íjászbemutató, bábszínház és népi játékok is. Mindkét nap koncerttel zárult, szombaton a Romano Drom lépett fel, vasárnap pedig a Koprive.

Szent Márton vásár 2021
Nagy Zoli
Szent Márton vásár 2021
Nagy Zoli

Kollégánk vasárnap nézett ki a skanzenbe, ahol családias hangulat fogadta. Nem volt tolongás, kényelmesen lehetett nézelődni, aminek oka leginkább az volt, hogy láthatóan sokkal kevesebben látogattak ki idén és üres vásározói helyek is voltak.

Szent Márton vásár 2021
Nagy Zoli
Szent Márton vásár 2021
Nagy Zoli

Ennek gyanítjuk, hogy a járványhelyzet lehet az oka, hiszen nem elég, hogy egyre emelkednek az esetszámok, ami sokakban aggodalmat kelthet, még az is kiderült, hogy védettségi igazolványt is kérnek a bejáratnál.

Szent Márton vásár 2021
Nagy Zoli
Szent Márton vásár 2021
Még több képért kattints!
Nagy Zoli

Az idő viszont szerencsére jó volt, ajándéknak is fel lehetett fogni ezt a két napsütéses, fagy-és szélmentes őszi napot, ami miatt jó hétvégi kikapcsolódásnak számított a vásár is – sok kóstolható és vásárolható finomsággal, jó italokkal, sült gesztenyével.

Ha minden igaz, két hét múlva pedig nyílik az adventi vásár Két hét múlva berobban a szombathelyi adventi vásár – kabalával, óriáskerékkel és sok-sok koncerttel 2021. November 05. 13:39 a Fő téren.

Hacsak nem jön közbe addig valami.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra