Szinte egész Magyarország a második legrosszabb járványügyi besorolást kapta

A Közép-Dunántúl kivételével a piros jelzésű, a négyfokú skálán második legrosszabbnak számító besorolást kapta Magyarország az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtól (ECDC).

Az új fertőzöttek száma és a pozitív tesztarány alapján a szomszédaink közül Románia és Szlovénia egésze, valamint Szlovákia kétharmada és Horvátország magyar határhoz közeli része került a legrosszabb kategóriába.

Az ECDC a besorolást két adatsor alapján végzi el: a piros kódjelet azok a régiók kapják, ahol százezer lakos közül legalább 200-nál, legfeljebb 499-nél mutatták ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt két hétben, vagy 75–199-nél, ha a tesztek több mint 4 százaléka lett pozitív.

A frissített adatok alapján Románia, Szlovénia és a három balti állam teljes területe a legrosszabb helyzetben lévők közé került, de Horvátországban, Szlovákiában, Bulgáriában és Görögországban is több olyan régió van, ahol százezer ember közül 500-nál is több új fertőzöttet találtak.

A legjobb helyzetet Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, valamint Máltán tapasztalták. Ezeken a helyeken tavaly a járvány első hulláma okozott óriási károkat, most viszont a legtöbb régiójukban alig van jelen a vírus – írja a hvg.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19