A 2008. november 27-i közgyűlés napirendi pontjai között szerepel az ún. MÁV ingatlanok megvásárlása Szombathely Megyei Jogú Város számára. Ilyen ingatlan többek között a Rohonci úti labdarúgó stadion.
A testületi ülés napirendjének összeállításakor ez a fontos, több ezer embert érintő kérdés, tervezeti szinten a zárt ülés napirendi pontjai közé került.
A közérdeklődésre való tekintettel és arra, hogy a szerződés részletei már ismertek a szombathelyiek előtt, kezdeményezni fogom, hogy ezt a kérdést nyílt ülésen tárgyalja meg a testület.
Nincs olyan körülmény, amely sértené a város gazdasági érdekét, így nem látom indokoltnak a kérdés zárt ülésen történő tárgyalását.
Dr. Czeglédy Csaba
sportért felelős alpolgármester
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!