A szombathelyi MSZP közleménye

Tisztelt Szerkesztőség!

A tegnapi illetve mai sajtóban nagyon súlyos vádak olvashatóak Marton Zsolt a Fidesz helyi frakcióvezetőjével szemben, amelyek szerint feltehetően zsarolta a szombathelyi közgyűlés egyik tagját, illetve más személyt vagy személyeket egzisztenciájuk elvesztésével fenyegetett.

Marton Zsolt már a második képviselője a Fidesznek ebben a ciklusban, aki ellen súlyos vádak miatt folyik nyomozás.

Marton Zsoltnak sürgősen tisztáznia kell magát, és amennyiben nem tudja ezt minden kétséget kizáróan megtenni, azonnal le kell mondania tisztségeiről és mandátumáról.

MSZP szombathelyi elnöksége

Szombathely, 2008. október 17.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény