„A Batthyány téri parkolóban parkoltam 2-3 órát, és amikor visszaértem az autómhoz ez fogadott” – írta a fotókhoz és a videóhoz írt kísérőszövegében olvasónk, megjegyezve, szerencse, hogy az ág nem egy babakocsira esett.
„A fa egészségi állapota megromlott, melyet kezdetben valószínűleg a környezeti viszonyok okoztak - túl kicsi élettér, magas hőmérséklet, vízhiány - és a legyengült fát kórokozók, illetve kártevők támadták meg”
- közölte az olvasói fénykép kapcsán a Szombathelyi Parkfenntartási Kft. ügyvezető igazgatója, akihez azért is fordultunk, mert más utcában is láttunk haldokló fákat.
„Sajnos több helyen is találkozni ilyennel a városban, bizonyos fajok és fajták érzékenyebbek a megváltozott környezeti hatásokra” – erősítette meg megfigyeléseinket Izer Gábor.
Tavaly például a Zrínyi Ilona utca északi oldalán, a Hunyadi út és az Aréna utca közötti szakaszon és a Wesselényi Miklós utca keleti oldalán, a Szent Márton utca és a Kisfaludy Sándor utca közötti szakaszon a teljes fasort ki kellett vágni, mely két év alatt teljesen tönkrement.
Emellett a Fő téren az egyik, nagyméretű keleti ostorfa is elpusztult, annak ellenére, hogy egy ellenálló, jó várostűrő növénynek számít.
És most hogyan tovább?
Lapunk is beszámolt arról, hogy a klímaváltozás miatt Szombathely közterületein új fajtájú, szárazságtűrő virágokat ültettek Egynyáriak helyett szárazságtűrő évelők – Több ezer új virágot ültetnek ki Szombathelyen 2023. August 02. 19:10 .
No de mit lehet kezdeni a fákkal, amelyeket nem lehet egy-két év alatt lecserélni?
A munka már a növény ültetésénél, sőt még előbb, annak megtervezésekor kell, hogy megkezdődjön – válaszolta az ügyvezető.
Ez annyit jelent, hogy a „megfelelő helyre a megfelelő növényt” kell ültetni, emellett figyelni kell arra, hogy legyen elegendő élettér és jó talaj. Lényeges a növény kellő“iskolázottsága” is – tudtuk meg.
De ez még mindig kevés, merthogy:
„Az elültetett fiatal növényt védeni és intenzíven gondozni kell. Három-négy évig kell öntözni és meg kell akadályozni a – például parkolásból adódó – sérülésüket.”
Ha mindezek a feltételek összeállnak, akkor az elültetett fák sokáig egészségesek és esztétikusak maradnak, ha viszont nem, akkor előbb-utóbb valami gond jelentkezik, amit egy idősebb növénynél csak nehezen, nagy költséggel lehet orvosolni. Vagy még úgy sem.
Szombathelyen sok a fa, ami egyben sok munkát és költséget jelent
Szombathelyen 240 hektár közterületi zöldfelület van, a fák száma megközelíti a lakosság számát – tudtuk meg.
Ez egyrészt örvendetes, másrészt azt is jelenti, hogy a Szompark nem tud minden egyes fára napi szinten figyelni, erre a cégnek sem pénze, sem embere nincs.
A város a jövőben fejleszteni szeretné a zöldterületeit, de ezt tervezetten, „erőforrás-takarékosan” akarják megoldani, felhasználva a legújabb tudományos eredményeket. Ha ez megvalósul, a fák kiszáradásának a problémája kevésbé lesz érezhető.
Teljes fasorokat cserélnek majd le
A város nagyobb méretű fáinak többsége 30-50 évvel ezelőtt került elültetésre, de vannak 100 év feletti példányok is.
Az évtizedek alatt azonban a környezet nagymértékben megváltozott, így az ültetés idején megfelelőnek ítélt fák egy része már nem bírja elviselni a városi létet.
„Már rövid távon szükség lesz néhány utcában a fasor teljes cseréjére” – közölte Izer Gábor.
Szombathely fáival tavaly tavasszal egy cikkünk Leárnyékolják a lakást, lekakál róla a madár, levél hull az autóra – Sok baj van ezekkel a hülye fákkal 2023. May 30. 19:24 és egy videónk is foglalkozott.