Ahogy az alábbi fotónk is mutatja, ma délelőtt 10 órától lezárták Szombathelyen a Rákóczi Ferenc utcát Thököly utca és a Batthyány téri körforgalom között, hogy elkezdődhessen a Borok utcáján a bodék építése.
Ezzel elindultak a Savaria Karnevál miatti útlezárások, amit majd megannyi más helyszín is követ: közülük nem egy már ma este zárásra kerül.
A különböző helyszínek pontos menetrendjét egy korábbi cikkünkben
Ezek az utak lesznek lezárva a Savaria Karnevál alatt 2018. August 17. 12:05 illetve a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. térképen kísérheti nyomon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!