Mi kérünk elnézést! - Riportunk felébresztette a szunnyadó vépi önérzetet

A faluriport-sorozat februári írása szomszédságunkban nagy vihart kavart. Mert ahogy a Vépi Krónikában is áll a bölcs mondás, aki szelet vet, vihart arat. Korábbi cikkünknek nem az volt a célja, hogy gerjedelmes haragra keltse a városi rangra pályázó községet, de tény, hogy a vépiek számára olyan volt annak olvasása, mintha görbe tükörbe néznének.

Az előzmények

A megyejáró riportsorozatunk második helyszínéül februárban Vépet választottuk Tour de (Mega)Vép - 2009. 2009. February 05. 06:00 . A nyugat.hu kétfős stábja keresztül-kasul bejárta a falut, látnivalók után kutatva. Hajtott minket az a gyermeki kíváncsiság, amellyel felfedezhetjük a ma még csak nagyközségként regisztrált, de holnap talán már a városi címet viselő szomszédunk hirtelen fejlődésének szembetűnő vonásait. Eső után köpönyeg, tettük mindezt idegenvezető kísérete nélkül.

Részlet a Vépi Krónikából

Így történhetett meg az – mert szakember hiányában nem volt, aki kitágítsa szűk látókörünket –, hogy előbb vettük észre a falu hiányosságait, mint az uniós követelményeknek megfelelő játszóteret, a korszerű orvosi rendelőket, a postát, az Idősek Napközi Otthonának felújított épületét vagy a szépen gondozott temetőt. Mert bizony van itt látnivaló bőven!

A vépiek egy emberként álltak ki a község büszkeségéért

Cikkünk megjelenése nyomán rögtön feléledt a helyiek szunnyadó önérzete. A Vépi Krónika sérelmezte, hogy a község maholnap szárba szökkenő hajtását – vagyis a várossá válás szándékát – tiporjuk írásunkkal, Vép polgárai szerint pedig kiruccanásunk alkalmával az a hitvány szándék vezetett minket, hogy görbe tükröt tartsunk a faluról olvasóink elé, illetve a kákán is csomót keressünk. Valójában nem kerestünk. Igaz, találtunk. De elismerjük azt a tiszteletre méltó magatartást, amellyel a község lakosai egy emberként álltak ki Vép büszkeségének megóvásáért.

Söprögettünk itthon is

Részlet a Vépi Krónikából

A vépiek nemrégiben viszonozták látogatásunkat, és háztűznézőben jártak Szombathelyen. Felhívták figyelmünket egy igencsak leharcolt állapotú épületre, így tanácsukat megfogadva a magunk háza táján söprögettünk tovább. Belátjuk, volt mit.

Büszkeségünk

a Wesselényi utcában

A vépiek által kipécézett ház az ATI-val szemben, a Wesselényi utcában található. Felderítő útra indultunk, hogy a magunk szemével győződjünk meg az állapotáról. Határozott lépéseink egy ugyancsak határozott megtorpanással végződtek, mikor a bejárat elé értünk. A hajdan jobb időket látott épület ma komor homályba burkolózva, valóban lepusztultan áll, még a délelőtti napsütésben is egy kicsit félelmetes-titokzatos hangulatot keltett, éppen ezért csak a kerítésen innen pislogtunk az udvarba.

(Az egykori villát eredetileg magáncélokra építették, majd bérbe adták a lakásokat. Később került egy részük az önkormányzat tulajdonába.) Eredeti tervünktől, hogy felkeressük az ott lakókat, eltántorított minket a nem túl bizalomgerjesztő látvány – mert az első benyomás mégiscsak nagy hatással volt ránk –, így az információszerzés kevésbé rögös útjára tértünk.

Telefonos segítség

Ki más világosíthatott volna fel minket a legpontosabban, mint az a képviselő, akinek az említett utca a választókörzetébe tartozik.

Borzasztó, rettenetes állapotban van az az épület!

- foglalta össze velősen a tényeket Horváth Csaba. Na igen, ezzel nem sok újat mondott a városatya. Bár a beszélgetés további részéből sem azt szűrtük le, hogy a közgyűlés a jövőben változtatni akar a ház jelenlegi összképén. A társasházban a lakások többsége az önkormányzaté, kevesebb része pedig magántulajdonban van.

Wesselényi utcai ház
Wesselényi utcai ház
Mészáros Zsolt

Korábban szó esett arról, hogy itt alakítják majd ki a színészeknek a bérlakásokat, de az illetékesek végső soron elálltak az ötlettől. Az épület felújítása komoly összeget jelentene, a vizesedést is meg kell szüntetni. Az ott lakóknak pedig erre nincs pénzük. Na de mi a helyzet a másik tulajdonossal? Az, hogy a társasházi közgyűlés terveiben nem szerepel az épület rendbetétele. Vagyis olyan ez a ház, mint a senki gyereke. Csak van, de…

Gyöngyszemeink

Kötelességünknek eleget téve ezzel bemutattuk városunk gyöngyszemét. Az egyiket. A sok közül. Mégha nem szemlesütve vagy fejet hajtva, de belátjuk, akad itt is

látnivaló

bőven. Mert aki keres, az talál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Tour de (Mega)Vép - 2009.

Legendás helyet választottunk a megyejáró faluriport-sorozat második helyszínéül. Vépen, a városi rangra pályázó nagyközségben sétálgattunk, fényképezgettünk, kérdezősködtünk. És számoltuk az emeletes házakat...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű