A SZOVA ZRt. sajtóközleménye

A SZOVA ZRt. managementje nevében, - a helyi politika helyett - elnézést kérek 310 dolgozónktól, akik munkájukat nap, mint nap becsületesen ellátva értetlenül állnak a munkahelyüket rendszeresen politikai hadszíntérré változtató támadások előtt!

Tisztelettel kérek minden politikai szervezetet, hogy a SZOVA-t érintő kérdéseket ne a sajtó nyilvánossága előtt vitassák meg, mert a politikai célokat szolgáló acsarkodás a ZRt. gazdasági érdekeit sérti, munkavállalóit elbizonytalanítja, a cég hírnevét rontja!

Soron következő felügyelő-bizottsági ülésünkre az összes 2007.07.01 óta kötött szerződésünket a bizottság elé terjesztem átvilágításra.

A napokban megjelent sajtóközleményekben kifogásolt szerződések mögött tényleges munkavégzés áll, melynek ismerete nélkül visszatetsző a díjazás mértékét minősíteni!

Szombathely, 2008. 10. 17.

Tisztelettel:

Kovács Előd
vezérigazgató

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény