Tarlós: Borkai Zsolt méltatlanná vált tisztségére

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozva elmondta, felháborítja és elkeseríti Borkai Zsolt győri polgármester, olimpiai bajnok története.

"Ez védhetetlen, vállalhatatlan és méltatlan" - fogalmazott, majd kifejtette, sokan, sokat és tisztességen dolgoztak azért, hogy teljesítményt mutassanak fel, erre most Borkai Zsolt "előállítja ezt a helyzetet, mások, bizonyos mértékig az egész közössége kontójára".

"Nem érzi, hogy mi lenne a kötelessége?" - kérdezte Tarlós István, aki azt is megjegyezte, attól fél, hogy Budapesten is vannak emberek, akiket elgondolkodtat az eset.

Tarlós István kiemelte, a mostaninál "erkölcstelenebb, mellébeszélősebb, súlyos valótlanságok sorozatát tartalmazó" kampányban még nem vett részt. Elítélte Alföldi Róbert és Karácsony Gergely közös rendezvényének megzavarását, valamint hangsúlyozta, a Párbeszéd irodájában történtek és a zuglói, kispesti történet "se semmi", utóbbi szerinte felér egy gazdasági önfeljelentéssel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2019