Február 10-től
Ausztria kötelező vírustesztet és regisztrációt ír elő az ingázóknak is 2021. February 03. 19:24 az Ausztriában dolgozó magyaroknak is kötelező hetente regisztrálniuk magukat, emellett egy hétnél nem régebbi, antitest szűrésen alapuló vagy PCR-teszteredményt is fel kell tudniuk mutatni – derült ki február 3-án az osztrák szociális minisztérium beutazási rendeletéből.
Szerda reggelre az új papírok és a szigorúbb ellenőrzések miatt sokan káoszközeli helyzetet jósoltak, ezért csúcsidőben mi is kimentünk a kőszegi átkelőhöz, hogy első kézből számolhassunk be a tapasztalatokról.
Elsőre rosszabbnak tűnt a helyzet
Már az ellenőrzőpont előtt bő egy kilométerrel állt a sor, ami elég aggasztónak tűnt. Aztán gyorsan kiderült, hogy messze nem olyan rossz a helyzet, sőt. A kocsisor gyakorlatilag végig araszolt, 1-esben folyamatosan lehetett gurulni.
Legfeljebb 10 perc telt el, és máris azon kaptam magam, hogy egy osztrák határőr kukucskál be az ablakon. Nagyon gyorsan beértünk.
Azzal már nem számoltunk, hogy ha elmegyünk az átkelőig, ott nem lesz olyan egyszerű visszafordulni. Szóval ott álltunk regisztráció és teszt nélkül, márpedig a határőrnek éppen ezek kellenek. Hiába mondtam, hogy a sajtótól vagyunk és csak eddig szerettünk volna jönni, félreállítottak.
Nem tudtuk, hogyan tovább, de amíg vártuk az ítéletet, legalább volt időnk alaposabban megfigyelni az átkelés menetét.
Az osztrák ellenőrök elsősorban a tesztre voltak kíváncsiak, a regisztrációt csak szúrópróbaszerűen, néhány autóstól kérték. A hosszú sor egyébként meglepően gyorsan haladt, mivel párhuzamosan 4-5 ellenőr végezte az átengedést, munkájukat pedig katonák is segítették.
Jobbra állították félre azokat, akikkel valami nem volt egyértelműen rendben, itt várakoztunk mi is. A hatékonyság érdekében az itt várakozókat csak később, a megfelelő papírral rendelkező és dolgozni igyekvő emberek átengedése után ellenőrizték; ebben segítettek a katonák.
Minket háromnegyed 6 körül állítottak félre, negyed 7-kor pedig már elég ritkán jöttek az autók ahhoz, hogy nekiálljanak foglalkozni a félreállítottakkal. Itt is zökkenőmentesen ment minden, egy kedves osztrák katona személyigazolványért cserébe megengedte, hogy megforduljunk az átkelő utáni körforgalomban.
Összességében tehát elmondható, hogy a látszat ellenére gyorsan és gond nélkül haladt át a kora reggeli csúcsforgalom a határon. Legalábbis a kőszegin.
Rábafüzesről mást hallottunk
7 óra körül
Kocsisorok és enyhe káosz az osztrák határnál 2021. February 10. 07:46 egyik olvasónktól is kaptunk levelet, ő a rábafüzesi határátkelőnél kicsit mást tapasztalt. Ott lassan haladt a sor, szerinte azért, mert az osztrákok mindenkinek egyesével beolvassák a QR-kódját.
Pár perccel később viszont már ezt üzente:
7.17-kor felhagytak az ellenőrzéssel!!! Egyszerűen integetnek. Még a papírokra sem néznek rá! Egy óra várakozás után, 3 perc alatt átértünk. Ezt a fene se érti!!!
Ha Ön másik határátkelőnél járt, és mást tapasztalt, kérjük írja meg a jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu e-mail címre!