Néhány hónappal ezelőtt arról írtam 
Én vagyok az egyedüli csalódott? – A Fekete pont után a Futni mentem is felkerült a streaming-platformokra February 15. 21:18 , hogy csalódást okozott mind a „Fekete pont”, mind a „Futni mentem”.
Még mielőtt az olvasók hirtelen felindulásból nekiállnak kommentelni, gyorsan megismétlem: mindkettő tisztességes alkotás, amelyeknek megvan a helyük és szerepük a hazai filmkínálatban, de a sajtó és a közönség generálta rajongás finoman szólva is túlzás.
Még ez sem lenne baj, ha a fent említett alkotások nem kerültek volna politikai térbe, ami gyaníthatóan sokak véleményét és moziélményét befolyásolta.
Egyik olvasó azt javasolta a cikk kapcsán, hogy érdemes lenne írni egy ismertetőt a „Véletlenül írtam egy könyvet” című filmről, merthogy az „jó történet, megható, szép, kiváló képi világ”.
Meg is néztem, egyet is értek, mégis elengedtem a témát, mert ifjúsági filmről van szó, ami egy másik koordinátarendszerben mozog.
De hogy olvasóink ne maradjanak pozitív filmajánló nélkül, következzen három (viszonylag) friss magyar film, amelyek immár elérhetők valamely internetes platformon.
Nem titkolom, a válogatás részben a korábbi cikkem ellenpontjaként született, annak illusztrálása, hogy nem biztos, hogy a legnagyobb médiavisszhangot kiváltó filmek a legjobbak.
Till Attila: És mi van Tomival? (2024)
Tudom, rögtön az elején ellentmondásba keveredek magammal, merthogy ez a film kapott rendesen promóciós hátteret, köszönhetően annak, hogy kiderült, a rendező – fogalmazzunk úgy – életrajzi elemeket is beemelt a műbe. És a rendező történetesen Till Attila, aki érti és tudja, hogyan működik a média, hogyan lehet befogni a vitorlába a szelet. A film megjelenésekor sokat beszéltek a fő témájáról, az alkoholról, az alkoholizmusról, arról, hogy melyik celebnek milyen a viszonya a kérdéshez, de magáról a filmről sokkal kevesebb szó esett. Pedig tényleg jól sikerült.
A rendelkezésre álló szűkös forrásból egy jó ritmusú, őszinte és szerethető alkotás kerekedett ki, ami egyrészt a téma tabumentes megközelítéséből, másrészt a parádés színészi gárdából adódik: Thuróczy Szabolcs, Polgár Tamás, Sodró Eliza, Básti Juli stb. A történet – az alkoholbeteg Tomi keresése – önmagában nem egy nagy szám, de arra jó, hogy tartópillérül szolgáljon humornak és drámának egyaránt.
Értékelés: 8/10
A Netflixen lehet megnézni.Szilágyi Zsófia: Január 2. (2024)
Bevallom, csak a film megtekintése után néztem meg az értékeléseket, és azt hittem, rosszul látok. A Port.hu-n jelenleg az 5,3/10-en áll a film, amit hirtelen nem is nagyon tudtam hova tenni. De aztán rájöttem, hogy amennyire engem lekötött és magába szívott Szilágyi Zsófia hiperrealizmusa, másnak talán pont ennyire nem tud mit kezdeni vele.
Aki hozzászokott az akciókhoz, robbantásokhoz, bűnügyekhez, sebességhez, vérhez, szexhez, nem biztos, hogy tud kezdeni valamit az idegesítően akadozó zárakkal, a pergő vakolatú budapesti bérházakkal vagy egy megroggyant kis piros Peugeot-val.
A Január 2. egy párkapcsolat széthullásának egyetlen napja, pontosabban már szét van hullva, csak a szétköltözés van vissza. Kata (Jóvári Csenge) segít barátnőjének, Klárinak (Konrád Zsuzsanna) az új albérletbe költöznie. Hétszer fordulnak a film címében megjelölt napon, hasznos és haszontalan tárgyakat zsúfolnak a kis piros autóba, és közben elnagyoltan megismerjük az előzményeket és életük többi szereplőjét.
De valójában nem kapunk választ a kérdéseinkre; marad bennünk minden kétség és bizonytalanság, pont úgy, ahogy a film karaktereiben. Nem állnak össze az események koherens egésszé, nem rajzolódik ki sem a döntések értelme. Sem a jövő, sem a múlt nem megnyugtató. Ez a január 2. lepereg a szereplők életében, fontossága elsikkad a hétköznapi cselekmények és suta párbeszédek banalitásában. Közben lassan kiderül, a főszereplő talán nem is Klári, hanem a hallgatag Csenge.
Értékelés: 9/10
A Cinegón lehet megnézni.
Schwechtje Mihály: Sünvadászat (2025)
Talán én vagyok az egyetlen, aki azt mondja, más címet kellett volna adni ennek a filmnek, és talán nem azzal kellett volna reklámozni, hogy a túlhajszoltságról szól. Persze, a szereplők valóban túlhajszolt életet élnek, és valóban szimbolikus a történetben a sünvadászat, de talán ezek mégsem annyira erős hívószavak, mint amennyire remek a film.
Schwechtje Mihály alkotása arról szól, hogy mennyire nem tudunk élni, mennyire nem tudunk kommunikálni, és miközben saját ügyeinket hajtjuk ezerrel, alapvető hibákat követünk el – még akkor is, ha tele vagyunk jó szándékkal.
A film főhőse Bogi (Mari Dorottya), a fővárosba cseppent tehetséges nyírségi lány, aki a Zeneakadémián tanul énekelni. Közben bébiszitterként besegít az unokatestvére családjának, akik – talán nem szándékosan, de – kihasználják. Bogi csetlik-botlik, idegesítően szerencsétlenkedik, de szeretjük, ahogy a rá bízott gyerekek is. Mert érzik, hogy van benne valami, ami a többiekből hiányzik. Például el lehet hívni esti sünvadászatra.
Talán nem lőjük le a poént, ha eláruljuk, hogy semmi tragikus nem történik a filmben, ami jól eltalált keveréke a drámának és a humoros elemeknek. A ravaszul adagolt feszültség végighúzódik a történeten, amely úgy tart görbe tükröt elénk, hogy valahol szórakoztató is.
Értékelés: 8/10
