Lapunk is többször foglalkozott a Szombathelytől nyugatra, az Arany-patakra épített dozmati víztározóval Befejezéséhez közeledik a dozmati víztározó építése: mutatjuk, hogyan állnak a munkák 2019. July 12. 13:03 .
A mintegy kétmilliárd forintos létesítményt hivatalosan kedden adták át, mégpedig egy komolyabb ünnepség keretében, ahol is kb. száz meghívott jelent meg.
A két cégvezető szakember, Láng István (az Országos Vízügyi Igazgatóság főigazgatója) és Gaál Róbert (a Nyugat-Dunántúli Vízügyi igazgatóság igazgatója) egyrészt cáfolta azokat a véleményeket, hogy nincs szükség erre az beruházásra. Mint elmondták, ezzel a víztározóval végre biztonságban lesz Szombathely és a környező települések (Bucsu, Dozmat, Torony és Sé).
Azt is hangsúlyozták, hogy az ilyen ehhez hasonló létesítmények a klímaváltozás miatt is fontosak. Segítenek kezelni a hirtelen lezúduló csapadékot és a száraz, csapadékban szegényebb időszakban az emberek és az élővilág számára is jól jön a mesterséges tó.
A szakemberek a vízgazdálkodás kapcsán hangsúlyozták az önkormányzatok és a magánemberek felelősségét is.
Hende Csaba országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar szombathelyi polgármester felidézték a történelmet, a kétezer évvel ezelőtti római vízvezetéket (amelynek egy szakaszát épp a tározó építésekor találták meg) és az 1965-ös szombathelyi árvizet, és megállapították, hogy újfent történelmi pillanatnak vagyunk tanúi, merthogy Szombathelyt többé nem fenyegeti semmiféle árvíz.
A politikusok azt is megemlítették – jogosan -, hogy a tározó megépítésével Szombathely nemcsak árvízvédelmi szempontból profitál: kiegyensúlyozott lesz a Csónakázótó vízutánpótlása, és ami még látványosabb: megnyílik a lehetőség a Perint partjának a hasznosítására A dozmati víztározóval látványosan megváltozhat a szombathelyi Perint-part 2019. April 26. 11:41 . (Erre már vannak kísérletek a Sportligetnél
Újabb információk és látványtervek az új szombathelyi Sportligetről 2019. February 13. 07:16 , amit történetesen szintén ezen a héten adnak át a nagyközönségnek.)
Mondani sem kell, hogy a létesítmény építésének érdemét finoman maguknak, illetve a Modern Városok Programnak vindikálták. (A városi pletykák szerint azért erősen bejátszott az ártérben épülő új állami labdarúgó akadémia Lőrinc és a lepkék: megnéztük az épülő hatmilliárdos szombathelyi fociakadémiát 2019. July 04. 18:40 is.)
Nem elhanyagolható szempont, hogy a víztározó megépítésével egy új kiránduló- és rekreációs hely, illetve új vízi ökoszisztéma jön létre.
Az eseményen megjelent és beszédet mondott Schweickhardt Gyula helyettes államtitkár és Kovács Tamás, a kivitelezési munkákért felelős Szabadics Közmű Mélyépítő Zrt. vezérigazgatója. Az előbbi azt ígérte, hogy 2030-ra Magyarország Európa öt legjobb állama között lesz, míg az utóbbi humort is vitt a beszédébe (mi lesz, ha kétezer év múlva megtalálják a cég által épített duzzasztóművet).
A pohárköszöntőt Harangozó Bertalan kormánymegbízott monda, míg az ünnepi műsort a toronyi általános iskola tanulói szolgáltatták.
A beszélők köszönetet mondtak többek között a kormánynak, Orbán Viktor miniszterelnöknek, Pintér Sándor belügyminiszternek, a projektet támogató politikusoknak, a dozmati és a környékbeli polgármestereknek, a vízügyi igazgatóság vezetőinek és az ott dolgozóknak, a tervezőknek, a kivitelező cég vezetőinek, a műszaki ellenőröknek, hatóságoknak és a jelenlevőknek.
A felsorolásokból valahogy sikerült kifelejteni az Európai Uniót, amely a beruházás teljes összköltségét állta.
A dozmati víztároló műszaki paramétereiről korábban részletesen írtunk Befejezéséhez közeledik a dozmati víztározó építése: mutatjuk, hogyan állnak a munkák 2019. July 12. 13:03 .