Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Unatkoznak a rendőrök a bucsui határátkelőn

Kőszegen még mindig nem rendeződtek a hosszú kocsisorok, Bucsun viszont csak elvétve halad át valaki a határon.

Szerdán írtunk róla , hogy az Összefogás Kőszegért Egyesület elnöke, Harkai Norbert levélben kérte a burgenlandi vezetést, hogy csökkentse az ellenőrzések idejét, ugyanis azok nagy torlódást okoznak az Ausztriába tartó forgalomban.

Egy ingázó kollégánk elmondása szerint az ellenőrzés menetében nincs sok különbség. Magyar és osztrák oldalon is személyi igazolványt, illetve munkáltatói igazolást kérnek az áthaladóktól. A különbséget az okozhatja, hogy az osztrák oldalon precízebben és szigorúbban végzik az ellenőrzéseket.

Kíváncsiak voltunk, vajon a bucsui határátkelőnél is a kőszegihez hasonló sorok fogadnak-e minket, ezért a reggeli és a délutáni csúcs idején is kimentünk. Amikor megérkeztünk, kissé össze voltunk zavarodva, ugyanis néhány kávézgató rendőrön kívül egy teremtett lélek sem volt az átkelőnél.

Kiss Tamás

Egyiküket meg is kérdeztük, hogy általános kép-e az, amit itt látunk. Azt felelte igen, ő is hallotta, mekkora bulik vannak a kőszegi határon, de itt, a bucsuinál unatkoznak. Olyan még nem volt az elmúlt egy héten, hogy 4-5 autónál több várakozott volna egyszerre.

Kiss Tamás

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

Az ellenőrzés felülvizsgálatát ígérte a burgenlandi vezetés a kőszegi határátkelőnél lévő torlódások miatt

Az Összefogás Kőszegért Egyesület Szijjártó Péter külügyminiszternek is írt.

Reggel elesett a kőszegi határátkelő

Közel egy órát kellett várni az átkelésre - írja olvasónk.

Most akkor mégis hogyan van ez az ingázás Ausztria és Magyarország között?

Olvasónk próbálja megtalálni benne a logikát, de mindhiába.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra