Ez alapján a Fidesz szombathelyi jelöltjének vissza kellene lépnie vagy lemondania a jegyzői posztról.
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője a rossz idő ellenére is megtartotta szokásos heti sajtótájékoztatóját Szombathely Főterén. Elmondta, hogy a jegyzők az országban több helyen is Fideszes polgármesterként indulnak. Ez Balázsy Péter esetében azt jelenti, hogy amíg a Fidesznek kampányol, a Vas megyei adófizetőktől kapja a fizetését.
Ungár Péter törvényjavaslatot fog benyújtani
Varga Mátyás
Mivel Balázsy nem mond le a jegyzői pozíciójáról, azt bizonyítja, hogy nem bízik a saját sikerében - mondta Ungár. Hozzátette, Balázsy hiába mond le a választási iroda vezetéséről, azt az ő beosztottja fogja ezután vezetni. Ez nem engedi a választások egyenlő feltételek melletti lebonyolítását.
A napokban ezért ellenzéki képviselőtársaival lex Balázsy névvel törvényjavaslatot nyújtanak be. Ezáltal összeférhetetlen lesz az, hogy aki jegyző, az polgármesterként indulhasson.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.