Ungár Péter már tippeket is ad Balázsynak, hogy mivel bújjon ki a polgármester-jelölti vita alól

És persze megpróbálja ismét rábírni a vitára, vagy hogy bizonyos kérdésekben legalább fejtse ki az álláspontját.

Ezért egy újabb közleményt fogalmazott meg:

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Balázsy Péter reakciója az ismételt vitafelkérésre: ciripelnek a kabócák

Tegnap az egyik Fideszes polgármester-jelölt Balázsy Péter kifejtette, hogy még nincs programja, amely alapján kérné a szombathelyiek felhatalmazását. Így érthető miért próbál a logika alapvető szabályai, a polgári értékek és az elvárható demokratikus minimumot fölrúgva Bátor Sir Robinként menekülni a vita elől vetélytársával, Nemény Andrással szemben. Eddigi magyarázkodása az volt, hogy a háromszereplős vita megerőltető, vagy furcsa, vagy mindegy is, de valamilyen.

Ez a képzeletbeli akadály tegnap elhárult: a Fidesz korábbi listavezetőjének, Koczka Tibornak, bejelentése alapján lehetőség nyílt Nemény Andrással kétszemélyes vitára. Várjuk Balázsy Péter reakcióját most miért futamodik meg, mi legyen a nehezen kiötlött ok, amiért nem hajlandó kiállni. Addig is baráti segítségem fölajánlom a magyarázkodásban: lehetne hivatkozni az időjárásra, arra, hogy nem jut így elég ideje szelfizni vagy mondjuk, hogy Hende Csaba/Kósa Lajos nem engedi.

A lényeg: ameddig Balázsy Péter sunnyog, addig a szombathelyiek nem tudják álláspontját lényegi kérdésekben. Többszöri felszólításra sem tudja összeszedni a bátorságot, hogy karakánul válaszoljon a következő kérdésekre:

• Pártársaihoz hasonlóan visszavonná-e Balázsy Jordán Tamás díszpolgári címét?
o Igen
o Nem

• Egyetért a Fidesz képviselő-jelöltjével abban, hogy aki elvált az kevésbé alkalmas közfeladat ellátására?
o Igen
o Nem

• Hajlandó-e kiállni vitázni Nemény Andrással?
o Igen
o Nem

Szombathely többet érdemel, mint a sunnyogás, a gyávaság és a magyarázkodás keveréke. Szombathely nem cirkusz!

Ungár Péter

országgyűlési képviselő, LMP

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2019