A kormánymédia szerint Koczka Tibor visszalép Nemény András javára, Koczka ezt lapunknak cáfolta

A független polgármester-jelölt szerint Szombathelyen nem a baloldal, hanem a jobboldal megosztott.

Egyezség születhetett a szombathelyi ellenzék jelöltjei között: a jobbikos támogatású, magát eddig konzervatív jelöltként feltüntető Koczka Tibor a megállapodás értelmében várhatóan visszalép a szocialista Nemény András javára

- írja szombat esti cikkében a kormányközeli Magyar Nemzet Online.

A lap szombathelyi forrásokra hivatkozik, és azt írja, Koczka célja, hogy konzervatív szavazókat zavarjon össze.

Koczka Tibor
Szilágyi József (telefonos fotó)

A cikk megjelenése után Koczka Tibor lapunkkal közölte, hogy az állítás nem igaz, nem lép vissza a polgármester-jelöltségtől. Ismét kijelentette, hogy konzervatív, jobboldali politikusnak tartja magát, és azt kéri, senki se próbálja besorolni őt sehová.

Megjegyezte, tudja, hogy a Fidesz azt állítja, Szombathelyen az ellenzéken belül van szakadás, de Kocka szerint nem a baloldal, hanem a jobboldal megosztott a vasi megyeszékhelyen.

Koczka Tibor 2010-ben jutott a közgyűlésbe a Fidesz színeiben, ahol alpolgármesternek is megválasztották. Az utóbbi egy évben aztángolyamatosan szorult ki a Fidesz vezetéséből, és nyíltan szakított a kormánypárttal, amikor képviselőjelöltként majd polgármester-jelöltként is elindult nem csak a baloldal, de a Fidesz jelöltjeivel is szemben. Nemrég interjúban beszélt Koczka Tibor: Az elmúlt négy és fél évben sem volt idilli béke a városvezetésen belül 2019. September 08. 11:36 szakításának okairól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2019