50 éve halt meg az olvadt acélba zuhant szombathelyi származású miniszterelnök-helyettes

Vályi Péter miniszterelnök-helyettes 1973-ban zuhant bele a miskolci kohó 800 fokos öntőgödrébe. Ma utca viseli a nevét szülővárosában.

Vályi Péter 1973. szeptember 15-én tett látogatást a miskolci Lenin Kohászati Műveknél. Miközben a 800 fokos öntőgödrök mellett haladtak el, Vályi megbotlott, és az öntőgödörbe zuhant.

A miskolci kohó vezérigazgatója, Énekes Sándor rögtön Vályi segítségére sietett, de ő is belezuhant a gödörbe. A vezérigazgató súlyos, de nem életveszélyes égési sérülést szenvedett, Vályit viszont kritikus állapotban szállították kórházba. Nem tudtak segíteni rajta, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a politikus szeptember 18-án meghalt.

Ő lett volna Kádár utóda?

Az újságok szűkszavúan számoltak be mind a balesetről, mind a miniszterelnök-helyettes haláláról, valószínűleg ennek is betudható, hogy azonnal elindultak a találgatások, arról, mi is történt. Sokan hitték azt, hogy Vályi nem balesetben halt meg, hanem eltették láb alól.

Látogatás a miskolci kohóban, középen Vályi Péter
Forrás: Facebook / Miskolc régen

Erre pedig több okot is fel tudtak sorolni, voltak, akik utódlási harcot véltek a háttérben, szerintük Vályi volt Kádár János kiszemelt örököse, ami sokaknak, főleg a keményvonalas kommunistáknak nem tetszett.

Arról is pletykáltak, hogy a szovjetek voltak a háttérben, mivel Vályi Péter kifejezetten ellenezte, hogy hitelbe szállítsanak gépeket a Szovjetunióba. A szovjetek cserébe nyersanyagot ígértek későbbi szállítással, a pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes azonban ebbe nem ment bele.

Reformokat akart és liberalizációt

Vályi Péter 1919-ben született Szombathelyen, a budapesti Műegyetemen végzett vegyészmérnökként. 1945 áprilisában lépett be a kommunista pártba, dolgozott az Országos Tervhivatalban, oktatott a közgazdasági egyetemen. 1955–61-ben az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, 1967-ig első elnökhelyettese volt. 1967-ben pénzügyminiszterré, 1971-ben miniszterelnök-helyettessé nevezték ki.

Vályi reformista politikus volt, támogatta az új gazdasági mechanizmust, aminek a célja a magyar gazdaság liberalizálása és reformja volt. Ő képviselte hazánkat a KGST-ben, és egyik kezdeményezője volt annak, hogy a szocilista országok gazdasági szövetségének központja ne Moszkvában, hanem Varsóban legyen.

Tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államokban is, az erről szóló jelentésében a magyar–amerikai kapcsolatok bővítését javasolta.

Vályi Péter népszerű politikus volt, főként reformista nézetei miatt, de jól használta a médiát is. Temetésén mintegy 35 ezer ember jelent meg.

Leváltották a vezérigazgatót

A rendőrségi vizsgálat eredményeként Énekes Sándort, az egy hónap alatt felépült vezérigazgatót vádolták meg az eset miatt, majd leváltották a vezérigazgatói székből.

A rendszerváltás utáni kutatások szerint nem valószínű, hogy Vályit megölték, hiszen a 70-es évek elején erőszak nélkül is simán félre tudták volna állítani.

Vályi Péternek ma utca viseli a nevét Szombathelyen, a Stromfeld városrészben.

Forrás: RTL, Wikipedia


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Múltbanéző