A Vas megyeiek 68 százalékát oltották be eddig, ez a jó középmezőnyt jelenti

A kormány közzé tette az ország oltottsági térképét, nem Budapest van az élen.

Vas megyében a lakosság 68 százaléka kapta meg eddig a koronavírus elleni oltását - derül ki abból a térképből, amit a járvány hivatalos tájékoztató oldala közölt nemrég.

A térképen a 2021. november 10-i adatok szerepelnek, a 12 év feletti lakosság átoltottságát mutatja.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Vas megyében 68 százalék kapta meg az oltását eddig, ami azt jelenti, hogy Budapesten és csupán öt megyében (Pest, Fejér, Baranya, Győr-Moson-Sopron, Veszprém) magasabb az oltottsági arány.

Érdekes, hogy nem Budapest (70,2 százalék), hanem Pest megye (74 százalék) vezeti a listát. A harmadik helyen Fejér megye (70,6 százalék) van.

A térképen világosan látszik, hogy a Dunától keletre a lakosságszámhoz képest kevesebben oltatták be magukat eddig, a három legkevésbé átoltott megye Jász-Nagykun-Szolnok (59,7 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén (61,7 százalék) és Hajdú-Bihar (62,2 százalék).

A kormány egyébként november 22. és 28. között oltási akciót hirdetett Rendkívüli oltási hét lesz november végén Magyarországon 2021. November 04. 15:12 , amikor regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet oltásra jelentkezni a kórházi oltópontokon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19