Tisztelt Szerkesztőség, Tisztelt Roznár Gyöngyi!
Mindenekelőtt egy sikeres újesztendőt kívánok a www.nyugat.hu valamennyi munkatársának. Különösen most, amikor a legtöbb újságíró érzi úgy, hogy sokkal nehezebb lesz a helyzetük ebben az évben. Érthető a média szereplőinek reakciója a média törvénnyel kapcsolatban, így érthető az Önök cikke is, amiben kifejtik véleményüket az elsejével életbe lépett szabályozásról. Igen, a véleménynyilvánítás szabadsága nagyon fontos dolog. Legalább annyira fontos, mint tekintettel lenni azokra, akikről az írások születnek akár a nyomtatott sajtóban, akár az Interneten.
Az Internet világa valóban nagy lehetőség mindenki számára. Lehetőség arra, hogy olyan dolgokra is felhívják az emberek figyelmét, ahogy Önök és mások is teszik, amire egyébként nem figyelnének fel az emberek, vagy amiről – valami oknál fogva – a hivatalos sajtó nem beszél. Ez jelenti a veszélyét is, mivel sok esetben tényként – és névtelenül – jelennek meg megalapozatlan vélemények. A média azonban nem csak közöl, mint adott esetben egy post írója vagy kommentelője, hanem orientál is. Ezért óriási felelőssége van abban, hogy mit és hogyan kommunikál.
A Szorongatja az Ördögi Internet a médiahatóságot című cikkük kapcsán felmerült bennem néhány gondolat, mert nem hiszem, hogy az egyik legnagyobb problémát pont Szcientológia Egyház jelentené az Önök számára. Eddig is szabadon írhattak róla, és ezt ezután is megtehetik. Lehetnének tárgyilagosabbak is velünk kapcsolatban, de nem tudhatom, amíg nem tájékoztatnak róla, hogy mi az oka, ami miatt így gondolkodnak rólunk. Remélem, ebben az évben – annyi más sajtóképviselőhöz hasonlóan, akik meglátogattak bennünket az előző évben – Önök is elfogadják meghívásunkat, és kölcsönösen kiegyenlíthetjük egymás kíváncsiságát a másikkal kapcsolatban. Most, hogy új és nagyobb épületbe költöztünk, miután kinőttük a régit, már nem annyira szűkös körülmények között fogadhatjuk Önöket.
Való igaz, hogy a Szcientológia Egyház az 1954-ben még egyetlen létező egyházból indulva, mára 165 országban több mint 8000 egyházzal, misszióval és csoporttal rendelkezik. Talán sokak számára tűnik ez szokatlan növekedésnek egy vallástól. Ez azonban mégsem csoda, mert egyre többen ismerik meg a Szcientológia céljait. „Egy elmebaj, bűnözők és háború nélküli civilizáció, ahol a rátermett emberek eredményesek lehetnek, a tisztességes lények jogai megadatnak, és ahol az ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra – ezek a Szcientológia céljai.” – ahogy azt L. Ron Hubbard megfogalmazta. Vajon létezhet-e józan gondolkodású ember, aki számára ezek a célok nem hordoznak elfogadható értékeket?
Különösen most, amikor az elmúlt évtizedek talán történelmünk egyik legviharosabb időszakát jelentették. A szemben álló ideológiák erőszakos forradalmakhoz vezettek, és aláásták az amúgy is törékeny társadalmi-gazdasági struktúrákat szerte a világon. A föld népességének több mint egyharmadát érinti az emberi jogok brutális megsértése, akik elnyomás alatt élnek, rendkívüli szegénységben. A terrorizmus és a globális gazdasági válság valósággal beleette magát a társadalom szövetébe, szaporítva az egészségtelen gondolkodásmódot, a hisztériát, a félelmet és a szorongást.
Ezért állnak a szcientológusok az olyan társadalomjobbító tevékenységek mellé, mint amilyen az emberi jogok ismertté tétele, azok megsértőinek nyilvánosságra hozása, a drog terjedésének megállítása, vagy azok segítése, akik szeretnének megszabadulni szenvedélyeiktől vagy egyéb, mindennapos problémáiktól. A szcientológusok és szimpatizánsaik nem csekély mértékű adományai ezeket a területeket támogatják, hogy élhetőbbé tegyék ezt a cseppet sem élhetőnek tűnő világot. Aki pedig anyagilag nem teheti meg, az munkájával vesz részt a tevékenységekben, mint például a haiti földrengés esetében. A ma már csak az ott élő emberek számára létező tragédiánál még ma is sok szcientológus dolgozik a helyszínen. Sajnos az utóbbi időben Magyarországon is több esetben szükség volt rá, hogy az emberek összefogjanak egy-egy katasztrófánál, így a magyar szcientológusokat nem csak külföldön látják szívesen.
Kedves Roznár Gyöngyi! Végezetül szeretném Önnek tolmácsolni a Magyarországi Szcientológia Egyház elnökének, Weith Katalinnak, újévi jókívánságait, és egyben meghívom Önt egy baráti beszélgetésre egyházunkba.
Tisztelettel:
Török Zoltán
a Magyarországi Szcientológia Egyház kommunikációs irodájának vezetője