Díj Jordánnak a stand up megújításért

Házon belül vehette át Jordán Tamás a VIDOR Fesztiválon nyert trófeát.

Jordán Tamás szombaton, rendhagyó módon nem egy díjátadó ceremónián, hanem saját közönsége előtt, Szombathelyen vehette át a a példaértékű műfaji újításért járó Vidor különdíjat. Így a Széllel szembe című stand up előadás előtt Lazáry Viktor alpolgármester adta át a WSSZ direktorának az elismerést, amelyhez Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója, a VIDOR Fesztivál főszervezője is gratulált, a távolból.

Mészáros Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra